Csak a két döntőstől kapott ki Dvorschák Gábor együttese.
A 16 csapatot felvonultató stájerországi tornán a mieink a D-jelű kvartettbe kerültek. Kezdésként az Austria Wientől 4–0-ra kikaptunk, majd a rendező Fussballschule Raffl „Gelb” gárdáját 2–0-ra győztük le, az Austria Klagenfurtot pedig 3–2-re. Így a csoport másodikjaként kerültünk a középdöntőbe. Itt a Wolfsberger AC ellen 5–1-re győztünk, majd a Mészöly Focisuli ellen egy remek meccsen 3–2-es vereséget szenvedtünk. A stájerországi SAZ Allerheiligen ellen 1–1 lett az eredmény. Ebben a csoportban is második helyen zártunk, így a legjobb 8 között folytathattuk. A negyeddöntőben megint összekerültünk a bécsi lilákkal, akiktől 5–2-re kaptunk ki. A tornát végül a Mészöly Focisuli nyerte meg az Austria Wien és a horvát Lokomotiva Zágráb előtt. Mi az ötödik helyen zártunk a Mersich Máté, Markó Hunor, Mihályfi Milán, Németh Olivér Ákos, Poór Zétény, Bloch Bence, Szárnyas Marcell, Németh Bercel, Kárász Miron összetételű kerettel.
Két csoportkört rendeztek, és mindkétszer a második helyen végeztünk, ezzel tovább jutottunk a legjobb nyolc közé, ahol már egyenes kiesés döntött. A végső döntős Austria Wien ellen játszottunk egy nagyon jó mérkőzést, de sajnos jobban jött ki nekik a vége, így számunkra befejeződött a torna. Voltak nagyon jó periódusok és kiemelkedő teljesítmények, ha ezt tudják majd stabilan hozni a srácok, akkor elérhető közelségben lesz a döntő számukra a következő tornákon. Így most az 5. hely reálisnak mondható
– értékelte a tornát Dvorschák Gábor vezetőedző.