Óriási győzelem Szalay Szabolcs mesterhármasával

Óriási győzelem Szalay Szabolcs mesterhármasával

A Ferencváros után a Honvédot is legyőzte U19-es csapatunk!

Honvéd-MFA U19 – Illés Akadémia U19 1–3 (1–0)
Illés Aka. U19.: Schüld – Auer, Bokor, Debreceni, Balogh – Szecsődi, Illés (Bunevácz, 85.), Schuszter (Volter, 46.) – Kállai K., Szalay, Csomós (Basics, 63.). Vezetőedző: Horváth Rudolf.
Góllövő: Szalay (46., 1–1; 48., 1–2; 82., 1–3)
Kiállítva: Szalay (83.)

A szél által támogatott Honvéd az első játékrészben nem igazán tudott mit kezdeni a szervezetten futballozó szombathelyi csapattal, ám egy szabadrúgás után mégis előnybe kerültek a piros-feketék. A fordulást követően jött a Szalay-show! Támadónk előbb 35 méterről lőtte ki a felső sarkot, aztán szabadrúgásból is eredményes volt, majd a 83. percben egy formás, Kállai-Volter összjáték után ismét a hálóba talált – a mesterhármasát ünneplő csatárunk ekkor megkapta második sárga lapját, így kiállította a játékvezető. A listavezető otthonában remekül focizott akadémiánk együttese és teljesen megérdemelten gyűjtötte be a három bajnoki pontot!

Horváth Rudolf is elégedetten nyilatkozott a találkozót követően:

A bajnokaspiráns otthonában kemény meccset játszottunk, érezhetően jobban akartuk a győzelmet. Jó felfogásban futballoztunk végig, idegenben is felvállaltuk a támadófocit, összességében ragyogó találatokkal megérdemelt győzelmet arattunk.