Nyert a két perc alatt két gólt szerző DVSC

Nyert a két perc alatt két gólt szerző DVSC

A második félidő elején nagyon gyorsan dupláztak a hazaiak, akik ennek köszönhetően 3–2-re győzték le U14-es csapatunkat.

Debreceni VSC U14 – Illés Akadémia U14 3–2 (1–1)
Illés Aka. U14.:
Varga N. – Bogdán (Börczi, 41.), Szakály, Nyári, Angler J. – Hideg, Horváth Á. (Tasnádi Zs., 65.) , Bosnyák Botond (Moldován, 66.) – Papp M., Sánta, Kiss-Szécsényi (Grádvohl, 41.). Vezetőedző: Nagy László.
Gólszerzők:
Horváth Á. (22., 0–1), Nyári (61., 11-esből, 3–2)

Tudtuk, hogy erős csapat a Debrecen, ezért a védelmi vonalunkat kissé hátrébb vittük a megszokottaktnál. Fizikálisan nagyon erősek voltak, ezért törekedtünk arra, hogy a védelmi négyesünk és a kapus közti területek fokozottabban legyenek koordinálva. A DVSC előzetes hírének megfelelően kezdte a mérkőzést, az első 20 percben saját térfelünkre szorított minket, de veszélyeztetni csak pontrúgásokból tudtak. Aztán a 22. percben egy szép kombináció után a magasan védekező védőnégyes mögé rúgott labdából Horváth Ármin lódult meg, és egy 40 méteres vágta után higgadtan helyezett a kapuba. A folytatásban kiegyenlítettebb lett a játék, kijöttünk az ellenfél szorításából. Sajnos a 33. percben így is sikerült a hazaiaknak egyenlíteniük. Így a félidőben 1–1 volt az állás.

A szünetben Nagy László bátrabb játékot kért a gyerekektől, amit a második játékrész elején vissza is kapott tőlük, valamint a cserék is nagyon jól szálltak be a mérkőzésbe. Ennek ellenére két perc leforgása alatt két találatot is szereztek a debreceniek. A mieink azonban nem törtek meg, küzdöttek tovább. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy a 61. minutumban egy jogosan megítélt büntetőből sikerült Nyári Olivér révén szépítenünk. Üröm az örömben, hogy a büntetőt kiharcoló Horváth Ármin megsérült, így az ő lendületes játékára nem számíthattunk tovább. A mérkőzés hajrájában pedig már nem változott az állás, azaz 3–2-re nyert a DVSC.

Összegezve a látottakat azt mondhatom, hogy Debrecenben minimális különbséggel kikapni nem ad okot a szégyenkezésre, nem hiszem, hogy sok csapat fog pontot elvinni innen. Ugyanakkor kis szerencsével nekünk ez sikerülhetett volna, viszont ahhoz nem elég, ha csak a csapat 80%-a tesz meg mindent a győzelemért. Itt nem fegyelmi, taktikai dolgokra gondolok, hanem a bátor játék hiányára. Több karakteres játékost szeretnék látni a pályán, akik mindig, feltétel nélkül győzni akarnak, és ezért az akár több hibával járó játékot is bátran felvállalják. Meggyőződésem, hogy csak ennek a kritériumnak megfelelő játékosok válhatnak igazán komoly szintű felnőtt labdarúgóvá

– nyilatkozta a derbit követően Nagy László vezetőedző.