Nem született gól az U19-esek meccsén

Nem született gól az U19-esek meccsén

Rendkívül hasznos találkozót játszott megyei I. osztályú ellenfelével az Illés Akadémia U19-es együttese.

Illés Akadémia U19 – Vép VSE 0–0

Illés Aka. U19.: Simon B. (Horváth Sz., 46.) – Auer (Tarján, 55.), Woth, Debreceni, Dezamits (Heiter, 80.) – Vajda (Rosner, 46.), Markó (Bunevácz, 46.), Kállai (Basics, 65.) – Tóth M. (Volter, 46.), Szalay (Palkó, 80.), Horváth R. (Antal, 70.). Vezetőedző: Horváth Rudolf.

Kifejezetten küzdelmes, hajtós meccset játszottak fiataljaink a megyei I. osztályú bajnokság egyik legerősebb együttese ellen. Mindkét félidőben akadtak itt is, ott is helyzetek, ám azok rendre ki is maradtak. A kapusok kifejezetten jó teljesítménnyel rukkoltak ki. A döntetlen igazságosnak mondható.

A koronavírus-járvány miatti hosszú szünet után ez volt az első alkalom, hogy hazai környezetben léphettünk pályára. Pozitívum volt, hogy egy felnőtt gárda ellen játszhattunk. Viszont talán ezért sem sikerült minőségi fölényt kiharcolnunk, nem tudtunk igazán lendületbe jönni. Több ilyen mérkőzés kellene, mert ezeken tudunk egyénileg és csapatszinten is fejlődni

– értékelt a találkozó után Horváth Rudolf vezetőedző.