Nem született gól az U19-esek meccsén

Nem született gól az U19-esek meccsén

Óbudán kezdte meg a bajnoki szezont az Illés Akadémia U19.

III. Kerület U19 – Illés Akadémia U19 0–0
Illés Aka. U19: Molnár-Végh – Kopácsi B. (Liplin, 46.), Stefanich, Csörnyei (Erdei, 58.), Abért B. – Szabó M. M. (Tóth Á., 46.), Smeringa, Bécsy, László – Bonyhárd (Szakasics, 70.), Bene. Vezetőedző: Kovács László.

Rendkívül fiatal kerettel utazott el Óbudára az Illés Akadémia U19, hiszen a 2005-2006-os korosztályunk a Vas vármegyei I. osztályban játszik bajnoki mérkőzést. A vasiak abszolút felvették a versenyt az idősebbekkel, bátran futballoztak. Volt lehetőségünk gólszerzésre is, ám ezek sajnos kimaradtak. A szünetet követően a III. Kerület óriási erőket mozgatott meg a vezetés megszerzése érdekében, azonban jól kontrolláltuk ezeket a szituációkat, így nem született gól az U19-es első bajnoki fordulóban.

A műfüvön lejátszott mérkőzésen taktikusan, jól futballoztunk. Belementünk bátran a két évvel idősebbek elleni párharcokba, hiszen nagyrészt az U17-eseink szerepeltek a csapatban. Jók voltak a presszingjeink, valamint az ezt követő labdaszerzéseink. Gólszerzési lehetőségeink is adódtak, de nem tudtuk feltenni az i-re a pontot. A II. félidőben nagyobb sebességre kapcsolt az ellenfél, amit kompenzálni tudtunk, mindezt cserékkel és játékhelyzetekkel oldottuk meg. Sokszor segítettük ki egymást, jól működtek az egymás közötti kapcsolatok. A játék képének teljesen megfelel, hogy döntetlennel indult számunkra a bajnokság

– nyilatkozta Kovács László a mérkőzést követően.