Nem forgott veszélyben az U13 győzelme

Nem forgott veszélyben az U13 győzelme

Hazai környezetben magabiztosan gyűjtötte be a három pontot Nagy László együttese.

Illés Akadémia U13 – Veszprémi FC USE 3–0 (2–0, 0–0, 0–0, 1–0)
Illés Aka. U13:
Nagy Zs. – Szántó, Tóth D., Tasnádi Zs. – Szakály, Bosnyák Botond – Horváth Á., Grádvohl, Axnix. Cserék: Szalai-Horváth – Laczó, Vert Zs., Marian, Bosnyák Bence, Moldován, Hideg. Vezetőedző: Nagy László.
Gólszerzők: Grádvohl (8., 1–0), Szántó (19., 2–0), Moldován (73., 3–0)

A 7. percben Horváth Ármin kapott labdát a jobb szélen, bátran betört vele, majd lőtt, de a vendégkapus a kapufa segítségével szögletre mentett. A sarokrúgás után Szántó Nimród lőhetett, ami a hálóőrről kipattant, ezt Bosnyák Botond tette vissza, ám ekkor is elakadt a labda a kapusban. Kicsivel később már nem volt vita: Horváth Ármin mintaszerű beadását Grádvohl Kristóf 7 méterről jobbal a kapu jobb felébe belsőzte, 1–0. A 11. percben megint Horváth Ármin játszott főszerepet: a saját térfeléről megindulva két vendégjátékost is kicselezett, kapura tört, ám lövését a kapus szögletre ütötte. Távoli lövésekkel is kísérleteztünk, alapvetően a veszprémi térfélen folyt a játék, ám a befejezésekbe sokszor hiba csúszott. Az első negyed végén csak megszületett a második gól: Tóth Dénes készítette le a labdát Szántó Nimródnak, aki futtából balról, 10 méterről úgy lőtt a kapu bal felébe, hogy a játékszer a kaufáról vágódott a hálóba, 2–0.

A második negyedre a cserék közé nevezettek is pályára léptek – köztük a kapuba visszatérő Szalai-Horváth Alex is. A mieink részéről Bosnyák Bence lövésével kezdődött el a kapus tesztelése, majd a 29. percben ugyancsak ő lőtt, de a kapufa kisegítette a vendégeket.

A térfélcsere után volt sem változott a játék képe, ám határozatlanok voltunk, így a támadózónában nem tudtunk fölényt kialakítani, kevesebbszer jutottunk el a büntetőterületen belülre. Az 53. percben szép akció folyt a bal szélen, Grádvohl középreadását Bosnyák Botond a levegőből lőtte el, de védett a kapus. Átlövésekkel is próbálkoztunk, ám ezek pontatlannak bizonyultak.

A záró etapban is rúgtuk sorjában a szögleteket, érkeztek a beadások, ám utóbbiak vagy hosszúnak bizonyultak, vagy a befejezésbe csúszott hiba. A hajrához közeledve Bosnyák Botond szó szerint kibrusztolt egy labdát a vendégek kapuelőterében, ami Moldován Levente elé került, ő pedig a kapu bal oldalába bombázott, 3–0. Ezzel ki is alakult a végeredmény.

Az első 20 percben nagyon jó futballoztunk, aztán egy kicsit visszavettünk a következőre, talán a harmadik etapban találtam kifogásnivalót. Annyiban mindenféleképpen felmenteném a gyerekeket, hogy rendkívül nehéz az ennyire betömörülő védelemmel szemben futballozni. Rengeteg helyzetet kialakítottunk, de extra napot fogott ki a veszprémi kapus. A büntetőterületüket megszállták, így próbálkoztunk becsülettel az átjátszásukkal. Szélről belőtt labdákkal, védők mögé juttatott passzokkal, átlövéssel: ennek a sikertelensége miatt egy kicsit hitüket veszítették a fiúk. Ahogy nagyobbak lesznek, jobb döntéseket fognak hozni, a rutinnal is érettebbé válik majd a kapu előtti játékunk. Megérdemelten nyertünk, összességében elégedett vagyok. A mezőnyjátékunk teljesen rendben volt, a büntetőterületen belüli hibákat pedig igyekszünk edzésről-edzésre és meccsről-meccsre kijavítani

– értékelte a látottakat Nagy László.