Négy gól bő tíz perc alatt

Négy gól bő tíz perc alatt

A második félidőben kétszer is megközelítettük az MTK-t, de egyenlítenünk nem sikerült.

MTK U14 – Illés Akadémia U14 4–2 (1–0)
Illés Aka. U14.: 
Varga N. – Angler (Tóth D., 66.), Szakály (Szabó B., 41.), Hányi, Papp M. – Hideg, Bosnyák Botond (Grádvohl, 56.), Nyári – Börczi (Mihály, 41.), Sánta, Kiss-Szécsényi (Bogdán, 56.). Vezetőedző: Nagy László.
Gólszerzők:
 Bosnyák Botond (54., 2–1), Szabó B. (63., 3–2)

Az U14-es Kiemelt bajnokságban immáron a 23. fordulóra került sor, a zöld-fehérek Budapestre látogattak az MTK csapatához. A hazaiak játszottak fölényben az első félidőben, és megérdemelt, 1–0-s előnnyel mehettek szünetre. A térfélcsere előtt Nagy László két helyen is változtatott. Igaz, a kék-fehérek az 51. percben kettőre növelték az előnyüket, de hamar közelebb kerültünk hozzájuk. Bosnyák Botond tört be a 16-oson belülre, húzták-vonták, ám ő estében is kapura tette a labdát, ami a jobb sarokba gurult, 2–1. Figyelmetlenek voltunk hátul, és hamar 3–1 lett oda, ám alig telt el néhány perc és megint csak egy volt közte: egy indítást szépen vett le Szabó Botond és 16 méterről óriási gólt lőtt a hazaiak kapujának bal felébe, 3–2. Az U13-as támadó másodszor szállt be az U14-esek közé, és másodszor is betalált! A hajrában aztán még egyszer gólt szereztek a fővárosiak, így 4–2-re nyerték meg a találkozót.

Ma fásultak voltunk, ami bizony előfordulhat a bajnokság során. Ami bánt, hogy helyenként bátortalanok voltunk – ez semmilyen körülmények között nem fordulhat elő! Nem éreztem, hogy lenne ma valaki, aki átlag feletti produkcióval tudna kirukkolni és ezzel lendületet adna a társaknak. A pozitívum, hogy az U13-asok közül Szabó Botond most is remekül szállt be és gólt szerzett

– értékelt Nagy László a találkozót követően.