Váratlan Haladás-vereség

Váratlan Haladás-vereség

Katona István bő fél órát játszott.

Hat nap alatt a harmadik mérkőzésére készült a Szombathelyi Haladás: a mieink a kupadöntőben érdekelt Budafokhoz látogattak. Michal Hipp a Mursits – Nyíri, Csonka, Devecseri, Bolla – Horváth R., Zvekanov, Csilus, Rácz – Molnár R. – Borvető összeállítású csapatot küldte pályára. Így az Illés Akadémia-múltat a vasiaknál Mursits Roland, Nyíri Vince, Bolla Gergő, Horváth Rajmund és Rácz Barnabás képviselték. Voltak ketten a Mátyus János által irányított BMTE együttesében is: Jagodics Márk és Németh Márió is kezdett a fővárosiaknál.

Az első félidőben nem tudtak felpörögni a csapatok, alacsony színvonalú játékot láthattak a nézők. Inkább előttünk adódtak lehetőségek, ám ezek sorra kimaradtak. Úgy tűnt, hogy aki gólt tud szerezni, az meg is nyerheti a találkozót. Szünet után volt a legnagyobb lehetőség előttünk: Horváth Rajmund lépett meg a jobb szélen, de lövését fogta a budafoki kapus. Ami ezen az oldalon kimaradt, az a másikon bement: Csonka góljával szerezte meg a vezetést a hazai együttes. A 62. percben Katona István és Doktorics Áron is játékra jelentkeztek, azonban ezt követően sem tudtunk igazán gólhelyzetet kialakítani. Később Tóth Máté is beállt, több gól azonban nem született, a Budafok 1–0-ra győzött. A szombathelyiek öt veretlenül megvívott mérkőzés után maradtak alul.