Nagyon kellett már ez a siker

Nagyon kellett már ez a siker

Három vereséget követően nyert ismét akadémiánk U14-es csapata. Szűcs János tanítványai a cseh 1. FC Slovácko együttesét verték 1–0-ra.

Illés Akadémia U14 – 1. FC Slovácko U14 1–0 (1–0)
Illés Aka. U14.: Tóth M. – Virág, Bolla Á., Kelemen, Molnár L. – Söptei, Krone, Hende D. – Papp M., Klement, Tóth E. Cserék: Őri K. – Kiss B., Markó, Bruckner, Szele, Nyári, Haág. Vezetőedző: Szűcs János.
Gólszerző: Papp M. (9., 1–0)

A hétvégi balszerencsés vereséget követően kifejezetten jó iramban kezdett U14-es csapatunk. Ennek köszönhetően már a 3. percben jött is az első helyzet, ám Tóth Erik lövés helyett inkább beadást választott, így odalett a lehetőség. Nem sokkal később Bolla Áron kobakját találta meg egy előreívelt szabadrúgás, ám védőnk fejese a keresztlécről pattant kapu fölé. A srácok lendülete a folytatásban sem csökkent és a 9. minutumban meglett a vezetés is: Tóth Erik jó cselek után Papp Mátét hozta játékba, aki magabiztosan lőtt a vendégek kapujába. Ezt követően már a cseh gárda is kimerészkedett a térfeléről és főként távoli lövésekkel veszélyeztette a kapunkat. A 23. percben azonban ismét a mieink jártak közel a gólhoz, ám Niklas Krone lövését újfent a keresztléc hárította.

Az 1–0-s Illés-előnyről induló második játékrész már nem tartogatott ennyi történést. A mi részünkről egy Szele Máté-lövést érdemes megemlíteni, amit a vendégek hálóőre védeni tudott. Ezen kívül a 70. és a 71. percben a Slovácko előtt adódott két ziccer, de szerencsére Őri Krisztofer mindkét esetben a helyzet magaslatán volt. Így pedig a küzdelmes mérkőzést 1–0-ra Szűcs János legénysége nyerte meg.

Természetesen örülök a győzelemnek. Három vereséget követően ez nagyon jól jött. Igazából elégedett vagyok a srácokkal, mert végig nagy akarattal játszottak, ma mentálisan igen erősek voltak. Egy jó ellenfelet sikerült két vállra fektetnünk. Szervezettek és technikásak voltak. Ez növeli a sikerünk értékét. Az első félidőben egy hibától eltekintve az történt a pályán, amit elterveztünk. A labdabirtoklásunk a szünet után picit visszaesett, de ez a sok cserének is betudható. Azt gondolom, hogy az összkép nagyon jó volt.  Hol letámadtunk, hol pedig a középső zónában védekeztünk, és ezt jól váltogattuk. Ez volt a mai napra a terv, és ezt megcsinálták a gyerekek. Örülök, és hasonló folytatást várok Diósgyőrben

értékelte a látottakat Szűcs János vezetőedző.