Kolozsvári látogatás

Kolozsvári látogatás

A CFR Cluj vendége volt az Illés Akadémia vezetősége.

Augusztus közepén a magyarországi túrájának zárásaként a kolozsvári vasutasok U15-ös csapata minitornán vett részt Szombathelyen. A remek erőkből álló csapattal 2–2-es döntetlent játszottak a mieink, a Lurkó ellen pedig magabiztosan nyertek az erdélyiek.

A két klub közötti kapcsolatfelvétel ezzel az eseménnyel felgyorsult, a napokban pedig a vasi utánpótlás-centrum részéről Illés Béla akadémiaigazgató, Bakos Roland szakmai igazgató, Tóth Miklós menedzser és Hadnagy Zsolt vezető scout látogatott Erdélybe.

Az augusztusi tornán ismerkedtünk meg a kolozsvári klubbal, hamar egy hullámhosszra is kerültünk – ennek kapcsán érkezett a meghívás az erdélyiektől. Két napot töltöttünk náluk, megnéztük a CFR stadionját és létesítményeit, meggyőződhettünk arról, milyen körülményeket között készülhetnek azok a labdarúgók, akiknek a magas szintű utánpótlásképzése mellett komoly eredményeket érnek el felnőttszinten is. Döntöttünk arról is, hogy együttműködünk, máskor is várjuk őket az Illés Akadémiára, illetve meghívást kaptunk: mind az utánpótlásban szereplő korosztályok, mind pedig a Szombathelyi Haladás részére

– számolt be az útról Tóth Miklós.