Nagyon boldog születésnapot, Zsófi!

Nagyon boldog születésnapot, Zsófi!

U19-es csapatunk játékosa, Csizmadia Zsófia ma ünnepli 19. születésnapját.

 

Zsófi 2003.július 20-án született Veszprémben, a labdarúgást is szülővárosában kezdte, méghozzá 10 évesen, a Veszprém FC csapatában. Középpályásunk tavaly februárban érkezett az Akadémiára, gólerős, hasznos játékával pedig hamar meghatározó emberré nőtte ki magát. Az elmúlt esztendő második fele aztán sajnos nem úgy alakult Zsófinak, ahogyan azt szerette volna, csípősérülés, valamint betegség is hátráltatta, de keményen dolgozott a visszatérésén, ennek pedig az lett az eredménye, hogy tavasszal egyre inkább felvette a fonalat. A Haladás-Viktória NB I-es csapatában is bemutatkozhatott már, a 2020/2021-es idényben 9 mérkőzésen kapott szerepet, valamennyiszer kezdőként, míg az előző szezonban 5 alkalommal lépett pályára az élvonalban. Szombathelyi színekben eddig összesen 10 gólt jegyzett, emellett pedig rendszeresen meghívót kap Turtóczki Sándortól az U19-es nemzeti csapatba.

 

Tebeli György vezetőedző gondolatai Zsófiról:

Zsófi 2003-as születésű játékos, aki még a versenykiírás értelmében tud játszani egy évet túlkorosként az U19-ben. Edzeni nagyrészt a már az NB I-es kerettel edz, de vannak olyan alkalmak, amikor velünk van. A következő tanév lesz számára az utolsó a továbbtanulás előtt, végzős gimnazista lesz. Az előző idényben sérülések, betegség hátráltatta, de nagyon bízunk benne, hogy ezúttal ezek már elkerülik és a 2022/2023-as szezon egy áttörés lesz számára és ki tudja magából hozni, ami benne van, és amire a képességei predesztinálják.