Nagyon boldog születésnapot, Hanna!

Nagyon boldog születésnapot, Hanna!

U15-ös csapatunk játékosa, Alasz Hanna ma ünnepli 13. születésnapját.

Hanna Sopronban született 2009.08.04-én. A labdarúgást Csepregen kezdte, majd a Lurkó UFC-ben folytatta fiúk között. A 2019/2020-as idényben 14 gólt szerzett a Vas Megyei Futsal U11-es bajnokság „B” csoportjában, a következő szezonban pedig 2 alkalommal talált be az MLSZ U12-es kiemelt bajnokság Észak-Nyugati csoportjában. Akadémiánkhoz tavaly nyáron csatlakozott, rögtön meghatározó játékossá nőtte ki magát, 29 találata és megannyi gólpassza magáért beszél. A Szeged ellen az alapszakaszban, valamint a rájátszásban is négyszer volt eredményes, a Diósgyőr, valamint as Astra ellen pedig mesterhármast ért el. A 2021/2022-es idény végén ő lett az U15-ös korosztály legjobb játékosa, valamint az év felfedezettje is.

 

Luki András vezetőedző gondolatai Hannáról:

Hanna egy ösztönös tehetség, remekül lát a pályán, kiválóan cselez, mindemellett pedig nagyon gólérzékeny. Amellett, hogy remek játékával segíti a csapatot, 29 alkalommal volt eredményes és rengeteg gólpassz is fűződött a nevéhez. Alázatos, szorgalmas, nem véletlenül lett ő az U15-ös korosztály legjobb játékosa, valamint az év felfedezettje. Ha ezen az úton halad tovább, fényes jövő előtt áll