Nagy küzdelmet és pontosztozkodást hozott a leány U15-ösök rangadója

Nagy küzdelmet és pontosztozkodást hozott a leány U15-ösök rangadója

A mieink az 1–1-es döntetlennek köszönhetően őszi elsőként vághatnak majd neki az alapszakasz hátralévő mérkőzéseinek.

Illés Akadémia-Viktória U15 – PMFC U15 1–1 (1–1)
Illés Aka.-Viktória U15:
Gertner L. –  Doncsecz A., Schőnig R., Derényi A., Imre A. – Bihari Cs., Bihari P., Palatin D. (Imre B., 72.) – Nagy Cs. (Széplaki S., 72.), Horváth A., Első H. (Harmath R., 41.) Vezetőedző: Ferencsik Evelin.
Gólszerzők:
Horváth A. (39., 1–1)

Rangadó, igazi hatpontos mérkőzés várt U15-ös leányainkra az őszi idény záróakkordjaként. A mieink a tabellán második helyet elfoglaló, nálunk egy ponttal kevesebbet gyűjtő Pécset fogadták. Szeles, hűvös időjárásban mérkőztek a csapatok. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nem igazán tudott kialakulni látványos játék. A küzdelem dominált, gyűrték egymást a csapatok és minden egyes labdáért hatalmas harc folyt a pályán. Csapatunk többet birtokolta a labdát, kereste a rést a pajzson, a vezetést azonban a baranyaiak szerezték meg. A lányok mentális erejét mutatja, hogy nem zavarta meg őket a bekapott gól. Ugyanolyan elánnal tették a dolgukat, mint azt megelőzően, ennek pedig meg is lett az eredménye. Horváth Amira újfent megmutatta gyorsaságát, több pécsi védőt is lefutott, majd okosan lőtt a kapu jobb oldalába. A szünetig már egyik oldalon sem született újabb gól, így aztán 1–1-ről jöhetett a második negyven perc.

A fordulást követően sem igazán változott a játék képe. Próbáltunk kombinatívan, sok passzal futballozni, ellenfelünk kellemetlen stílusa azonban nem igazán tette ezt lehetővé. Ebben a szakaszban is mi tettünk többet a győzelem megszerzéséért. Sokszor saját testi épségünket sem kímélve mentünk bele a párharcokba. A lányok az utolsó energiatartalékjaikat is mozgósítva hajtottak az utolsó másodpercig, s ha a három pontot nem is sikerült megszerezni, egyet itthon tartottunk.  A döntetlen pedig ennek a korosztályunknak is őszi elsőséget jelentett.

Ugyan nem nyertük meg ezt a találkozót, de egyáltalán nem lehetek elégedetlen, mert tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk a tabella második helyezettje ellen. Végig úgy éreztem, hogy próbáltuk játszani a saját játékunkat, érvényesíteni a stílusunkat, de ezt ma nem engedték a pécsiek. Emellett azt láttam a lányokon, hogy valamiért izgulnak, kapkodnak, ez pedig szintén nem segített abban, hogy kitegyük a pályára azt, amit mi valójában tudunk. A védelmünk viszont nagyon egyben volt, figyeltünk az indításokra, készültünk rájuk és hatástalanítani is tudtuk őket. Azt gondolom, a lányok maximálisan megérdemlik azt a pozíciót, ahol most vannak, és bár szinte minden mérkőzés után elmondom, most is kiemelem, hogy nagyon megdolgoztak ezért az őszi első helyért és minden dicséretet megérdemelnek

– értékelte a látottakat Ferencsik Evelin vezetőedző.