Mohos Barnabás egy órát játszott az U19-es válogatottban

Mohos Barnabás egy órát játszott az U19-es válogatottban

Észak-Írországban győztek a mieink.

A Babó Levente irányította magyar U19-es válogatott Belfastba repült, ahol négycsapatos tornán szerepelnek a mieink. Az Illés Akadémia növendékei közül Mohos Barnabás kapott meghívást. A mieink a házigazdák ellen indították a tornát: a kezdőcsapatban kapott helyet Barni is! Az első félidőben a magyar válogatott dominált, szép akciókat vezettünk, a 29. percben előnybe is kerültünk. A térfélcsere után hamar kettőre nőtt az előnyünk. Mohos Barni egy órát töltött a pályán, de az utolsó 30 percben is volt Haladás-játékos a játéktéren, hiszen Pintér Filip ekkor állt be. A hajrában szépítettek az észak-írek, ám a magyar győzelem nem forgott veszélyben, 2–1-re nyertünk.

Folytatás szombaton az utánpótlásszinten kiemelkedő Portugália ellen!