Nagy csatára késztettük a listavezetőt

Nagy csatára késztettük a listavezetőt

U15-ös leánycsapatunk 0–4-es vereséget szenvedett a Ferencváros ellen, Ferencsik Evelin azonban ennek ellenére is elégedett lehet a lányokkal.

Illés Akadémia-Viktória U15 – FTC U15 0–4 (0–2)
Illés Aka.-Viktória U15:
Czuczai D. – Imre A. (Kóródi A., 74.), Takács M. (Ferenczi H., 35.), Lukács K., Harmath R. (Göndör R., 75.) – Sági F., Bihari P., Bihari Cs. – Polovics D., Alasz H., Licskai L. Vezetőedző: Ferencsik Evelin.

A Győr elleni magabiztos siker után egy újabb zöld-fehér ütközet várt U15-ös leányainkra, akik ezúttal a listavezető Ferencvárossal mérkőztek. A fővárosiak kezdték aktívabban a mérkőzést, többet birtokolták a labdát, mi azonban jól felkészülten, szervezetten és egymást segítve védekeztünk, amiből próbáltunk gyors ellentámadásokat vezetni. Ez sokszor sikerült is, jól találtuk meg villámléptű szélsőinket, akik többször is veszélyt tudtak teremteni ellenfelünk tizenhatosa környékén. Nem játszottunk alárendelt szerepet, stabilak voltunk, sokat dolgoztunk védekezésben, a 16. percben azonban egy lapos, jól eltalált lövéssel előnybe került az FTC. A kapott gól ellenére is küzdöttek, hajtottak a lányok, ahogy azt tőlük megszokhattuk, a vendégek azonban tovább tudták növelni előnyüket és a játékrész derekán 0–2-re vezettek. Hiába voltunk hátrányban, igyekeztünk a saját játékunkat játszani, szép labdakihozatalokat csináltak a lányok, amiből veszélyesen tudtunk átmenni támadásba. A lehetőségeink is megvoltak, hogy szépítsünk, betaláljunk, az eredmény azonban már nem változott, 0–2-ről következett a folytatás. A második etapban sem adtuk könnyen magunkat, keményen beleálltunk a párharcokba és ebben a szakaszban is oda tudtunk érni a budapestiek kapuja elé. A kapuban Czuczai Daniella nagyon szép bravúrokat mutatott be, a zöldmezesek pedig továbbra sem dőlhettek hátra. A 61. percben viszont jött az újabb vendég találat, egy rögzített játékhelyzet után 0–3-ra módosult az állás. Így érkeztünk meg a találkozó utolsó szakaszába, a mieink pedig továbbra is sokat tettek azért, hogy megzörgessék az ellenfél hálóját. Ez végül nem sikerült, az utolsó pillanatban a Ferencváros megszerezte a negyedik találatát, ezzel pedig kialakult a 0–4-es végeredmény. A vereség ellenére mindenképpen dicséret illeti a lányokat, akik nagy küzdelemre késztették a listavezetőt és ezúttal is az utolsó pillanatig mentek előre.

A csapatképről Takács Míra hiányzik, aki sajnos rosszul lett és le kellett cserélni a mérkőzés első félidejében. Mielőbbi gyógyulást, jobbulást kívánunk, Míra!

Tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, az eredmény ellenére egy másodpercig sem panaszkodom. Nagyon jó csapat ellen játszottunk, végig nagyon erős volt az iram, az ilyen mérkőzések pedig rendkívül hasznosak számunkra. Tetszett a lányok hozzáállasa és a mutatott játék is, sok szép labdakihozatalunk volt, sok kreatív, kombinatív megoldást csináltunk a pálya középső részében is. Igyekeztünk megnehezíteni az ellenfél dolgát, ez azt gondolom, hogy sikerült is. Nagyot dolgoztunk az egész mérkőzésen, a végére el is fáradtunk. Csináljuk a dolgunkat tovább és várjuk már a következő mérkőzést. Gratulálok a lányoknak

– értékelt Ferencsik Evelin vezetőedző