Most az U17-eseink rúgták az egyetlen gólt

Most az U17-eseink rúgták az egyetlen gólt

Szerdán az NS Mura gárdájától 1–0-ra kikapott Kovács László és Nagy József legénysége, most viszont ugyanilyen arányban nyertünk egy másik szlovén gárda ellen.

Illés Akadémia U17 – Nafta Lendava U17 1–0 (0–0)
Illés Aka. U17.:
Farkas D. – Szentkirályi, Stefanich, Bodrogi, Deme – Smeringa, László, Takács-Földes – Lehel, Skravanek, Wolf. Cserék: Őri B., Sabia. Vezetőedző: Kovács László.
Gólszerző:
Wolf (55., 1–0)

A mérkőzés első helyzete a vendégek előtt adódott, de az életerős 10 méteres lövés szerencsére elakadt a védőinkben. A 15. percben viszont mi következtünk: Takács-Földes Olivér beadása után Wolf Gergő kapáslövése elzúgott a kapu fölött. A szlovének ellentámadása viszont kis híján góllal végződött, ám szerencsénkre a labda a keresztlécen pattant meg. A félidő végjátékában Farkas Dávid védése is kellett ahhoz, hogy a szünetben 0–0-ra álljon a derbi.

A második játékrész elején főként pontrúgásokkal veszélyeztettünk, majd az 55. percben megszereztük a vezetést: Smeringa Erik harcolt nagyot a labdáért, amit azt követően Takács-Földes Olivér varázsolt Wolf Gergő lábára és támadónk magabiztosan lőtt a hálóba. Ezt követően inkább a kőkemény küzdelem dominált, ami helyzeteket nem nagyon eredményezett. A 85. percben azért Lehel Roland szabadrúgásánál még nagyot kellett védenie a lendvaiak kapusának. Az eredmény viszont már nem változott, maradt az 1–0-s Illés-győzelem.

A második nemzetközi mérkőzésünket játszottuk a héten és úgy gondolom, hogy hasonló mentalitású ellenfelünk volt most is, mint szerdán a Mura volt. A terhelés szempontjából sikerült azt megvalósítanunk, amit elterveztünk. A játékosaink egy picit fáradtabban is jól összpontosítottak. Elérte a célját az edzőmérkőzés

nyilatkozta Kovács László vezetőedző.