Mintaértékű az Illés Akadémia és az FC Ajka együttműködése

Mintaértékű az Illés Akadémia és az FC Ajka együttműködése

A Veszprém megyei klub utánpótlásának teljes stábja Szombathelyen járt.

Az FC Ajka utánpótlásának teljes szakmai vertikuma: a gyermek- a közép- és az ifjúsági szekció is az Illés Akadémián tett látogatást. Az elmúlt öv évben folyamatos a kapcsolattartás a két egyesület között, aminek köszönhetően Ajkáról is kerültek az Illés Akadémiára növendékek, és tőlünk is igazoltak az NB II-es felnőtt csapatba játékosok. 2022-ben Doncsecz Levente és Nagy Benjámin szerződött utánpótlás-nevelő centrumunkból a Nyugat-Veszprém megyei város együttesébe.

A mostani alkalomnak a célja az egyéni képzés teljeskörű bemutatása volt: nem hangzatos teóriákról szólt ez a nap, hanem a mindennapi munkának, a gyakorlatoknak a bemutatása és annak a játéktéren való megvalósulása – feltárva annak teljességét, a megoldandó feladatokat, és hogy a játékosok miképpen tudják elsajátítani és mérkőzésszituációk során alkalmazni azokat. Az eseményről Bakos Roland, az Illés Akadémia szakmai igazgatója, valamint Jákli Péter, az FC Ajka utánpótlás szakmai vezetője nyilatkozott.

Sokadik állomásunk volt ez a mostani találkozó: már öt éve elkezdődött ez a projekt. A két klub közötti kapcsolat mindenféle programon átível. Bármilyen rendszerről beszélhetünk: Bozsik-programról, ABC-modellről, akadémia és tehetségközpontok vagy körzetközpontok közötti együttműködésről – az FC Ajka és az Illés Akadémia között fennálló partneri viszony él és virul. Mély és szoros ez az együttműködés: folyamatos igény mutatkozik ajkai részről a tanulásra, mi pedig nagyon szívesen veszünk részt ebben. Az előadásom elméleti része az egyéni képzésről szólt, majd ezt követően a gyakorlatban az akadémiai egyéni képző program keretén belül meg is tudták nézni az ajkai edzők, hogy ez miképpen is működik. A mindennapi munka, a gyepen elvégzett gyakorlatok, hogy ez miképpen csapódik le a játékosokban – ezek voltak a nap sarokpontjai. Az erősségek, az esetleges hiányosságok, a javításra váró területek mind-mind előkerültek a beszélgetéseink során, és igyekeztem én is, és kollégáim is, megfelelő válaszokat adni az ajkai szakembereknek. A kapcsolat gyümölcsöző, hiszen Ajkáról érkeznek hozzánk tehetségek, míg az akadémiánkról nem csak a Haladásban, hanem az ajkai NB II-es együttesben is megjelennek a tőlünk kikerülő futballisták

– foglalta össze a nap eseményeit Bakos Roland, az Illés Akadémia szakmai igazgatója.

Folytatódott a találkozási sorozat az Illés Akadémia és az FC Ajka között – ahogy már néhány éve erről rendszeresen beszámolhatunk. Ebbe a sorozatba illett bele a mostani program, amikor is az egyéni fejlesztés volt a fő csapásirány. Erre a témaköre azért voltunk kíváncsiak, mert nálunk is van egy hasonló képzési metódus – de tudni szerettük volna, miképpen működik ez akadémiai szinten. A teljes edzői garnitúránk ott volt Szombathelyen: tizennyolcan érkeztünk, így mindenki elsőkézből láthatta, milyen körülmények között dolgoznak az Illésen. Az előadás abszolút interaktív volt: a felmerülő kérdéseinkre kielégítő választ kaptunk, és megtudtuk, hogyan tudjuk tovább fejleszteni a gyerekeket. Szeretném kiemelni az Illés Akadémia mentorprogramját – ennek megismerése után azonnal arról beszéltünk a kollégáinkkal, hogy ezt miképpen tudjuk beépíteni az FC Ajka utánpótlás-nevelési rendszerébe is, hiszen ez a tehetséggondozás kulcsmozzanata lehet. Amikor az akadémiáról a Haladáshoz vagy más egyesülethez kerülnek el az Illésen nevelkedők, akkor nem fejeződik be a képzés, hiszen az akadémia stábja tovább segíti az átmenetet és a további fejlesztést – ez a program mindannyiunkban megragadt! Az előadás mellett a gyakorlati részre is nagy hangsúlyt fektettünk: a csapatedzéseket és az egyéni képzés-tréningeket is megnéztünk. Mindegyik edzőnk a saját korcsoportjának megfelelő foglalkozásokat figyelte. Az együttműködésünket eddig is eredményesnek és gyümölcsözőnek ítéltük meg, melynek során ez a nap az egyik legrendkívülibb volt, és bízunk benne, hogy a közöttünk lévő kooperáció továbbra is ilyen magas szinten működhet

– tekintett vissza a nap történéseire Jákli Péter.