Mindhárom női akadémiai csapatunk megnyerte szombati bajnokiját

Mindhárom női akadémiai csapatunk megnyerte szombati bajnokiját

U19-es csapatunk a találkozót végig kézben tartva, magabiztos győzelmet aratott első 2023-as bajnoki mérkőzésén, Diósgyőrben.

Diósgyőri VTK U19 – Illés Akadémia-Viktória U19 2–3 (1–3)
Illés Aka.-Viktória U19:
Gévay D. (Szabó K., 46.) – Nagy D., Szabó L., Pintér T., Szabó F. – Hécz Zs., Pálfy B., Gravencz G. – Csizmadia Zs. (Mesterházy I., 46.), Vesztergom B., Novák L. (Kaszap K., 46.). Vezetőedző: Tebeli György.
Gólszerzők: Vesztergom B. (3., 0–1), Hécz Zs. (35., 1–2), Szabó F. (41., 1–3)

Teljesen igaz a beszámoló első mondatának állítása, de hozzá kell azért tenni, ennél árnyaltabb a kép.

Tény: Vesztergom Bettina gyors góljával hamar előnyhöz jutottunk, de az első félóra végén, Horváth Lili találatával egyenlíteni tudott a DVTK felnőtt NB I-es csapata játékosaival, U19-es válogatottakkal – Somogyi Diánával, Sain Annával – megerősített hazai gárda. Jó hír, hogy a végig motiváltan játszó, gólja mellett két gólpasszt is adó Hécz Zsuzsanna kevéssel a középkezdés után gólt szerzett, sőt Szabó Fanni találatának köszönhetően masszív előnnyel fordulhatott az Illés Akadémia-Viktória. A fordulás után a szombathelyi lányok kézben tartották a mérkőzést és ha a DVTK – Horváth Lili második góljával – szépített is a 60. percben, csapatunk győzelme nem forgott veszélyben.

Viszont… A legidősebb korosztály akadémiai bajnokságában listavezető alakulatunk egyszerűen van már annyira jó csapat, hogy akár győzelem, sőt idegenben kiharcolt győzelem után is szóvá tehessük: ezúttal nem járt csúcsra a gépezet, a játékosok tudásuk csak egy részét mutatták meg a kilencven perc alatt. Van azért kivétel is, a már dicsért Hécz Zsuzsanna mellett Pintér Teklát is ki lehet emelni, magabiztosan játszott és többször jól segítette ki védőtársait.

Nagyon nagy méretű pályán játszottunk, viszonylag erős szélben, ami az első félidőben minket, a másodikban a Diósgyőrt támogatta. Talán ez is közrejátszott abban, hogy nem játszottunk jól. Rengeteg volt a technikai hiba, sok a pontatlan labda. Az edzőmérkőzéseken mutatott játékunkat meg sem közelítettük

– értékelt Tebeli Győrgy vezetőedző.