Mindenki játszik

Mindenki játszik

Akár bevalljuk, akár nem, egy kicsit „mindenki” tagja az esport közösségnek.

Versenyzünk egymással és együtt is. Csapatként együttműködünk és szeretnénk az ellenfelünket legyőzni, azonban egymás között mindig megy a verseny, ki tud jobb és jobb eredményt elérni – talán ez volt a fő motívuma a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ által szervezett e-sport szakmai napjainak. Erre a kiválóan szervezett eseményre kapott meghívást az Illés Akadémia esport szakosztálya is.

A nap egyik előadója Szabella Olivér, az Illés Akadémia Spirit megálmodója volt. Felvázolta, 2017 óta miképpen épült fel Spirit Esports, majd hogyan fejlődött tovább és lett 2020-ban Illés Akadémia Spiritté. Ez hozta meg az esport egyesület életében a profi körülményeket, és ekkortól határozhattak meg újabb, sokkal szélesebb körű célokat.

Elindult egy folyamat, amikortól az esportolók az adott játékra koncentrálhattak. Kizárólag arra. Hiszen a személyi edzés mellett rehabilitációs team és gyógytornász segítette őket, a menüjüket dietetikus állította össze, amit profi séf készített el. A versenyek előtt és után mentáltréner és sportpszichológussal való beszélgetés segítheti őket, a különböző eseményekre sofőr viszi a csapatokat, a játékot követő beszámolót pedig újságírók készítik el – ami a saját honlapon, valamint a közösségi médiában jelenik meg

– emelte ki Szabella Olivér az Illés Akadémia Spirit jelenét.

Párhuzamot vont a labdarúgás és az esport utánpótlás-nevelési feladatairól. Sir Alex Fergussont idézte, majd az előadásában elmondta, hogy mekkora hangsúlyt kell fektetni a szülői edukációra, a viselkedés tanítására – online és offline térben is, és hogy milyen fontos a példamutatás. Beszélt a karrierút lehetőségéről, a tehetség korai felismeréséről és annak felelősségéről, illetve a social media használatának oktatásáról.

Kitért a gyakorlati felkészítésre, aminek alapja az Illés Akadémia Spirit szakköre: itt a cél a versenyzésre alkalmas (fél)profik képzése. A következő lépcsőfok az akadémiai szint, ahol több gyakorlási idővel, egyéni képzéssel, elkülöníthető edzésidővel már piaci értékkel bíró profik képzése történhet meg. Azt pedig, hogy „A jövő egy helyen”, azaz itt van, az Illés Akadémián, a strukturált esport-utánpótlásképzés is alátámasztja: az alapvető készségek és számítógépes ismeretek átadása után megtörténik az egyéni kvalitás és affinitás felismerése. A játékirányzat-specifikus képzés a következik ezután, majd a versenyképzés – ami által az esportoló profivá válhat. Ennek az alapjait tudja biztosítani az Illés Akadémia Spirit – ez az a vízió, amit Szombathelyen minél jobb körülmények között szeretnénk megvalósítani.