Minden napra jut egy Illés Akadémia Spirit-mérkőzés

Minden napra jut egy Illés Akadémia Spirit-mérkőzés

A legpozitívabb képet most az R6: Siege-csapatunk mutat magáról.

A Rainbow 6: Siege-csapatunk a legaktívabb, ami a ligák számát illeti. A társaság a múlt héten elkezdett és bizony be is fejezett egy-egy ligát. Így összesen 4 tétmeccset játszottunk a „szuperhéten”. A Talent League Major League final four ütközetei a hétre kerültek kiírásra: éppen arra a hétre, amikor a Magyar Nemzeti E-Sport Bajnokság, azaz hazánk legnagyobb esport ligája indul… Mivel a TL-ben a tabella éléről jutottunk a legjobb négy közé, egyértelmű esélyesként vártuk az elődöntőt. Az elődöntő előtt közvetlen azonban MNEB bajnoki nyitómérkőzés szerepelt a programunkban az N6 ellen. Ez utóbbi azonban csak 1 mapig tartott, azaz BO1 formátumú volt, így akár „bemelegítésnek” is tekinthettük, hiszen utána egyből egy fontosabb, három mapig tartó, BO3-at kellett játszanunk. A srácok azért már az N6 ellen is figyeltek és győzni tudtak, más kérdés, hogy korántsem olyan simán, mint azt vártuk. 7–5 re sikerült felülkerekedni a Narancs Csapaton. Utána pedig 10 perc pihenő se jutott, már indult is a TL-meccs a Goldinis csapata ellen. Ez a mérkőzés amilyen jól indult, olyan rosszul végződött számunkra, hiszen végül 1–0-s mapvezetés után zsinórban 2 mapot veszítettünk, így sajnos nem mi jutottunk a döntőbe. 2–1-es összesítéssel (7–3, 7–8, 5–7) ellenfelünk került a fináléba. A bronzmeccsen aztán 2–0-s összesítéssel nyertünk, méghozzá játék nélkül, hiszen az ellenfél feladta a meccset, azaz harmadik helyezést értünk el a Talent League Major League versenyén. Nem volt még itt azonban vége az R6-osok hetének, hiszen a második MNEB-fordulót is a héten rendezték. A Cyberium Esport ellen szerepeltünk. Ők a soraikban tudhatják a sokáig nálunk játszó fiatal tehetséget, Chibyt. A meccsen mi voltunk az esélyesebbek és a papírforma be is igazolódott, hiszen ismét győzelmet tudtunk aratni (7–3). A négy meccsből tehát hármat megnyert a csapatunk, a hazai ligában vezetjük a tabellát 6 ponttal, a BEE-vel karöltve.

 

Múlt héten a másik taktikai szimulátor-csapatunk, a Counter Strike: Global Offensive-alakulatunk versenysorozata is elindult. Méghozzá az ugyancsak legnagyobb magyar ligában, a TippmixPRO CS:GO Mastersen. Az első két fordulót magabiztosan nyertük, mellyel ebben a játékban is vezettük a tabellát. Majd fordultunk az eheti meccsekre, ahol az első találkozót a Honvéd ellen játszottuk. Náluk három korábbi oszlopos IAS-tag: Nonsense, makszi és flasi is játszott. Igen, az a flasi, aki tavaly még a mi keretünk tagjaként lett válogatott. A mérkőzést eléggé álmosan kezdtük és az első map-on egy komolyabb különbségű vereséget szenvedtünk. A második map már sokkal jobban ment a mieinknek, hiszen sokáig vezettünk, viszont sajnos az utolsó két körben, pont a legfontosabbakban nem tudtunk végig figyelni, így a Honvéd behúzta a második mapot is, így első vereségünket szenvedtük el. A második mérkőzés vasárnap este egy komolyabb csúszás után a MetaTensei csapata ellen várt ránk. Igencsak erős alakulatot tudtak felvonultatni ellenünk! Az első mérkőzés – több mint egy óra csúszás után – nem sikerült igazán jól a mieink számára, ismét nagyobb arányú vereséget kellett elkönyvelnünk. Majd a második mapra, ami a mi választásunk volt, már „megérkeztünk”, sokáig vezettünk, azonban sajnos nem sikerült győzelmet aratnunk. Ez a CSGO-hét nem volt sajnos olyan sikeres, mint az előző, így 6 ponttal a tabella közepén tanyázunk jelenleg.