Egy pontot hozott U15-ös csapatunk Debrecenből is

Egy pontot hozott U15-ös csapatunk Debrecenből is

Az UTE elleni idegenbeli döntetlen után Debrecenben is ikszeltek Sátori Barnabás és Varga Roland tanítványai. Ám ezúttal nem 0–0, hanem 1–1 lett a derbi vége.

Debreceni EAC U15 – Illés Akadémia U15 1–1 (1–0)
Illés Aka. U15.:
Tama M. – Abért B. (Erdei, 49.), Bolla Á. (Kelemen, 58.), Blum, Bécsy (Pénzes, 76.) – Németh R., László, Hende (Sipos-Kiss, 41) – Zsiga, Klement (Abért O., 76.), Szakasics (Vér, 49.). Vezetőedző: Sátori Barnabás.
Gólszerző:
Zsiga (62., 1–1)

Az U15-ös országos bajnokság Alap-csoportjának első helyén álló együttesünk látogatott a 10. pozíciót elfoglaló hajdúságiakhoz, ennek ellenére nehéz mérkőzésre volt kilátás, ugyanis a DEAC szeptemberben Szombathelyen tudott nyerni 2–1-re. Az első percek pedig ezt bizonyították is, mivel a hazaiak biztos védekezésre rendezkedtek be, persze a kontrák lehetőségéről nem lemondva. A 7. percben aztán egy labdavesztésünket követően még a vezetést is sikerült megszerezniük a debrecenieknek, akik így ha lehet, még jobban „beáshatták” magukat a kapujuk elé. A folytatásban akadémistáink ugyan egyértelmű mezőnyfölényt harcoltak ki, de ez helyzetekben nem igen nyilvánult meg. Így pedig a szünetre 1–0-s hajdúsági vezetésnél vonulhattak a küzdő felek.

A második félidő elején ugyan Sipos-Kiss Dániel bevette a hazaiak kapuját, ám a játékvezető lesállás miatt nem adta meg a gólunkat. A 62. percben viszont rúgtunk egy teljesen szabályosat is: Kelemen Mirkó passza után Zsiga Patrik volt eredményes, aki 1–1-re alakította az állást. Mind később kiderült, ezzel a góllal a végeredményt is beállította támadónk.

Egy rossz szót sem szólhatok a gyerekekre. A hozzáállásukkal maximálisan elégedett lehetek, viszont a csapat jelenlegi állapotában ez a realitás. Türelmesnek kell lennünk, amíg a hiányzóink ismét játékra nem jelentkeznek. Összességében hoztunk egy-egy pontot Újpestről és Debrecenből is. Ugyan voltak ennél merészebb terveink is, de megismételném, hogy jelenleg ez a realitás

– nyilatkozta a mérkőzés után Sátori Barnabás vezetőedző.