Megvan az első győzelem

Megvan az első győzelem

A bajnokság 7. fordulójában U14-es csapatunk teljesen megérdemelten 1–0-s győzelmet aratott az MTK gárdája ellen. Szűcs János tanítványai ismét sok ziccert tékozoltak el, de így is sikerült begyűjteniük a három pontot.

Illés Akadémia U14 – MTK Budapest U14 1–0 (1–0)
Illés Aka. U14.:
Tóth M. (Őri K., 55.) – Kiss B., Kelemen, Bolla Á., Nyári – Hende, Söptei, Markó (Szele, 75.) – Virág, Klement, Tóth E. (Papp M., 50.). Vezetőedző: Szűcs János.
Gólszerző: Bolla Á. (30., 1–0)

A mérkőzés első negyedórája az ismerkedés jegyében telt, mindkét gárda csupán egy-egy távoli lövéssel veszélyeztette az ellenfél kapuját. A 22. percben viszont Virág Ádám remek labdájával Klement Dávid lépett ki a védők közül és a kapust is kicselezve próbált meg vezetést szerezni, ám gyengére sikeredett lövését a védők a gólvonalról vágták ki. Nem sokkal később egy lecsorgó labdát Tóth Erik továbbított kapura, de a fővárosiak ezt a próbálkozásunkat is blokkolni tudták. A 30. minutumban viszont már nem volt pardon: Söptei Bálint baloldali sarokrúgása végén Bolla Áron kotorta közvetlen közelről a lasztit a hálóba.

Az 1–0-s vezetésünkről induló második félidőt Virág Ádám két nagy helyzete vezette be, de egyik lehetőség sem végződött góllal. Ahogy a folytatásban sem sikerült élni a több komoly ziccerünk egyikével sem. A 73. percben viszont a saroksérülést szenvedett Tóth Márton helyére beálló Őri Krisztofernek kellett nagyot védenie ahhoz, hogy ne egyenlítsenek a vendégek. A mérkőzés hajrájában ismét zsinórban jöttek a nagy helyzetek, de még akkor sem tudtak a mieink gólt szerezni, amikor hárman vezették a labdát egyetlen fővárosi védőre. Ettől függetlenül a derbit végül teljesen megérdemelten nyerték meg 1–0-ra Szűcs János tanítványai.

Azt gondolom, hogy rengeteget dolgoztunk ezért a sikerért. Szerintem az előző meccsek közül többön is volt reális győzelmi esélyünk, de nem sikerült élni vele. Büszke vagyok a srácokra, mert most is maximális akarattal és maximális alázattal álltak bele a mérkőzésbe. Ahogyan azt korábban is tették. Úgy érzem, hogy teljesen egyértelmű találkozó volt. Az első félidőben már gólokkal vezethettünk volna, és a szünet után is rengeteg lehetőségünk adódott. Úgy gondolom, hogy jó volt a középpályás labdabirtoklásunk, jók voltak az átmeneteink, és rengeteg ziccert dolgoztunk ki. Valamiért nem tudtuk végleg eldönteni a mérkőzést. De szerintem ez egy teljesen megérdemelt győzelem volt

fogalmazott a derbit követően Szűcs János vezetőedző.