Megnyerte az Seat Kneisz Kupa idei kiírását az Illés Akadémia U10

Megnyerte az Seat Kneisz Kupa idei kiírását az Illés Akadémia U10

Ötcsapatos tornán diadalmaskodott Ausztriában az U10-es korosztályunk.

A hagyományos felsőpulyai (Oberpullendorf) Seat Kneisz Cup keretein belül az U10-es korosztályunknak négy ellenfele volt. A stájerországi Sturm Graz, a helyi SCO Juniors és SpG Mitte, valamint az alsó-ausztriai ASK Mannersdorf.

A találkozók 1X18 percig zajlottak, körmérkőzéses rendszerben. Az együttesek 6+1-es felállásban szerepeltek. A mieink azonnal rangadóval kezdtek, hiszen a sorsolás a Sturmot hozta az utunkba. Biegner Dániel és Somfalvi Péter együttese 3–0-ra nyert, remekül megalapozva a torna hangulatának. A második találkozón az ASK Mannersdorf ellen még nagyobb volt a különbség (9–0), majd a harmadikon 5–0-ra győztük le az SpG Mitte együttesét. Egyedül a zöld-fehérek voltak 100%-osak három forduló után, így az utolsó körben egy döntetlennel is tornagyőztesnek vallhatták volna magukat a gyerekek. Ők ennél többre vágytak, és 9–2-re győzték le a másik felsőpulyai csapatot, így a négy találkozón 12 pontot gyűjtve nyerték meg a tornát.

Ahogy az az osztrák tornákra egyébként is jellemző: remekül felkészített talajon, nagyon színvonalas létesítményben, kiváló hangulatban zajlott az esemény, amelynek végén megvendégeltek bennünket és a torna szponzorával készült egy közös fotó is.

A tornát két részre tudom bontani: az első meccsre, és az összes többire. Az első találkozón egy nemzetközileg elismert, régióban kiemelkedő utánpótlás-csapattal játszottunk, ahol megérdemelt győzelmet arattunk. Szépségdíjas gólokat szereztünk, a labdabirtkolásban fölényben voltunk, a gráciak kezdeményezéseiket csírájában fojtottuk el. Egy veszélyes lövésük volt, illetve 3–0-nál Sóvári Dávid büntetőt hárított. A játék minden elemében felülmúltuk őket – ilyen találkozókra lenne még szükségünk, és ők is jelezték, hogy szeretnének ellenünk még játszani. A többi mérkőzésen az volt a kulcs, hogy ne vegyük át az ellenfél lassabb tempóját – ezt még gyakorolnunk kell, többször is bealudtunk. A lényeg a tanulás! Ma mindenki feltűnt a pálya minden részén, több pozícióban is játszottak a gyerekek, ezzel is gyakoroltunk a még élesebb összecsapásokra. Megérdemelt tornagyőzelmet arattunk, a többiek meglátása szerint is a legjobb csapat hozta el a kupát. Külön kiemelném, hogy minden mezőnyjátékosunk gólt szerzett

– mondta a tornagyőztes csapat vezetőedzője, Biegner Dániel.

A torna végeredménye:

  1. Illés Akadémia
  2. SK Sturm Graz
  3. SpG Mitte
  4. SpG SCO Juniors
  5. ASK Mannersdorf

A tornagyőztes keret tagjai: Sóvári Dávid – Fazekas Brúnó, Német Ádám, Németh Levente, Novák Bence, Pető-Takács Botond, Török Balázs, Varga Vince.