Ezüstéremmel zárta az oberpullendorfi tornát az Illés Akadémia U9

Ezüstéremmel zárta az oberpullendorfi tornát az Illés Akadémia U9

A 2013-as korosztályunk Felsőpulyán vett részt a hagyományos Seat Kneisz-Cup rendezvényen.

Osztrák csapatokkal küzdött meg Hujber Gábor és Balogh Bence együttese a felsőpulyai (Oberpullendorf) eseményen. A mieink a B-csoportban a két bécsi együttessel (az FAC Wien-nel és az FC Stadlau „B” csapatával), valamint az őrvidéki Okával (Oggau am Neusiedler See) csapott össze.

A mérkőzések 1×15 percig tartottak, a csapatok 6+1-es felállásban játszottak.

Az első találkozón a Stadlau B-t 3–0-ra (Kalmár K. 2, Menyhárt A.), a másodikon az Oggaut 5–0-ra (Kalmár K. 4, Menyhárt A.) győztük le. Mivel a FAC Wien is megnyerte mindkét meccsét, ezzel már két forduló után eldőlt, hogy a szombathelyi és a bécsi csapat jut majd az elődöntőbe, a kérdés csak az volt, hogy ki lesz a csoportelső. Nos, a FAC Wien 4–2-re (Kalmár K. 2) diadalmaskodott, így mi a csoport második helyértől jutottunk az elődöntőbe. Az A-jelű kvartettet – némi meglepetésre – az FC Stadlau „A” gárdája nyerte, ugyanis ki-ki meccsen 3–2-re legyőzték az addig messze a legtöbb gólt elérő (a csoportban 24-et rúgtak három találkozón) Sturm Grazot.

A döntőbe jutásért az addig 100%-os FC Stadlau „A” csapatát 2–1-re (Kalmár K., Papp O.) megvertük – az utolsó másodpercen rúgtuk meg a győztes gólt – míg a másik ágon a gráciak büntetőrúgásokkal múlták felül a bécsi FAC csapatát.

A büntetők tapasztalata jól jött a stájer csapatnak. A döntő végig kiegyenlített, izgalmas játékot hozott. A meccs végeredménye 1–1 (Menyhárt A.) lett, azonban ők rúgták jobban a „heteseket”, ebben 3–1-re nyertek.

Az Illés Akadémia Hende Noel, Rajos Ádin, Menyhárt Amin, Kalmár Kornél, Tóth Dávid, Papp Olivér, Novák Benett, Vígh Olivér, Dávid Marcell kerettel érte el a torna második helyét.

A torna elejével nem igazán voltam elégedett: pontatlanul és lassan játszottunk, nem használtuk ki a területeket. Azonban az ellenfelek sem kényszerítettek minket nagy ellenállásra, sajnos felvettük az ő lassú ritmusú játékukat. Ennek ellenére megnyertük ezeket a meccseket, de érezni lehetett: játékban ez az erősebb csapatok ellen kevés lesz.

A torna második felében, ahogy erősödtek az ellenfelek, mi is kezdtünk felpörögni, a párharcokban már úgy teljesítettünk, ahogy alapból elvárható. A legjobb meccsünk a döntő volt! Nagy öröm, hogy a srácok a legfontosabb pillanatban játszottak a legjobban, ebből látszik: remek versenyző alkatok. A Sturmmal kifejezetten élvezetes és izgalmas meccset játszottunk, ez nekik is tetszett, hiszen ezután szeretnének velünk minél több edzőmeccset játszani! Jó nap volt, szívből gratulálok a gyerekeknek

– mondta Hujber Gábor a tornát követően.

A torna végeredménye:

  1. SK Sturm Graz
  2. Illés Akadémia
  3. FAC Wien
  4. FC Stadlau „A”
  5. SpG Der Club Draßmarkt
  6. UFC Oggau
  7. FC Stadlau „B”
  8. Spg SC Oberpullendorf Juniors