Megint 0–0-át játszott a Szombathelyi Haladás

Megint 0–0-át játszott a Szombathelyi Haladás

Három fiatal, köztük két akadémista kezdett.

A tabellán egy hellyel a Haladás előtt álló Szolnoki MÁV FC otthonába látogatott Mátyus János csapata. A vasiak kezdőjében Tóth-Gábor Kristóf és Szekér Ádám személyében két jelenlegi akadémista kapott helyet, de még megfelel a fiatalszabálynak a szintén kezdő Kiss Bence is.

Tóth-Gábor és Szekér végigjátszottak a találkozót. A 65. perctől Szalay Szabolcs is pályán volt. Sajnos, ahogy nekik, úgy a csapatnak továbbra is a gól megszerzésével van a problémája. Hátul a „rolót lehúzták” a szombathelyiek, de elől sem sikerült betalálni, így a második Mátyus-meccs is 0–0-ával zárult.

Szekér Ádám sárga lapot kapott: ebben az idényben neki ez az ötödik a Merkantil Bank Ligában, így a jövő vasárnapi, Csákvár elleni találkozót kénytelen lesz kihagyni.

Kerettag volt még Illés Bence és Schuszter Ronald is, de ők ma nem jutottak szerephez.