Még mindig nem dőlt el a második hely sorsa

Még mindig nem dőlt el a második hely sorsa

Hiába találtunk be 2–1 után is, nem adták meg a gólunkat.

Ferencváros U19 – Illés Akadémia U19 2–1 (2–1)
Illés Aka. U19:
Pataki M. – Dezamits, Kozári (Tama, 52.), Tóth K., Szvoboda (Udvardi, 52.) – Szabó B., Kovács P., Horváth B. (Borbács, 64.) – Rosner, Kállai Z., Bunevácz (Halász, 82.). Vezetőedző: Horváth Rudolf.
Gólszerző: Horváth B. (30., 0–1)

A meccs kezdése előtt kiderült, hogy a bajnok MTK legyőzte a Puskás Akadémiát 3–2-re, így egy döntetlennel pontszámban utolérhettük volna a felcsútiakat, míg egy esetleges győzelemmel két ponttal meg is léphettünk volna tőlük.

Azonban a meccs első harmada nem a mi elképzeléseink szerint alakultak. Két gyors kontra után 2–0-ra vezett a Fradi, ám mi nem adtuk fel, és a 30. percben sikerült is szépíteni. Kállai Zalán pontos beadása után Horváth Balázs talált be fejjel. 2–1-es hazai vezetésnél mentünk szünetre.

A II. félidőben is sok helyzet adódott mindkét oldalon, mi Bunevácz Bence révén be is találtunk, ám a játékvezető annulálta a találatot les címén: minden bizonnyal tévedett, ugyanis a hazaiaktól került a labda támadónk elé.

Az utolsó forduló előtt a Puskás Akadémia 25 ponttal áll így a második helyen, mi 24-gyel követjük őket. Jövő héten Horváth Rudolf együttese a bajnok MTK-t fogadja szombaton, míg a felcsútiak már hétközben játszanak a Honvéd-MFA gárdájával.

Ki-ki meccset játszottunk. Gyorsan előnyt szerzett a Fradi, ám mi is betaláltunk, így nyílt volt végig a találkozó. Mi nem változtattunk semmit a játékfelfogásunkon, a futball építésére helyeztük a hangsúlyt. Mindkét csapat bátran támadott. Nagyon csalódott vagyok, hiszen meglátásom szerint a játékvezetői hármas egy ellenféltől kapott labda után szerzett gólunkat vont vissza les címén. Nyílt játékkal mi már ma szerettük volna megszerezni a második helyet. Várjuk az utolsó mérkőzést, szeretnénk elérni az ezüstérmet, azaz, a versenyfutás még nem dőlt el

– nyilatkozta Horváth Rudolf a találkozót követően.