Magabiztosan győztek az U14-es lányok

Magabiztosan győztek az U14-es lányok

Az őszi idényzárón itthon tartották a három pontot az Illés Akadémia U14-es leányai.

Illés Akadémia-Viktória U14 – Tatabányai SC U14 6–0 (1–0, 4–0, 1–0)
Illés Aka.-Viktória U14:
Czuczai D. – Imre A., Giczi L., Harmath R., Első H., Imre B., Anderle M., Bihari Cs., Bihari P., Kovács L., Borsits M. Edző: Luki András.
Gólszerzők: Anderle M. (2., 1–0; 62., 6–0), Harmath R. (41., 2–0), Bihari Cs. (43., 3–0; 49., 5–0), Imre B. (46., 4–0)

A Regionális U14-es bajnokságban Észak-nyugati csoportjában utolsó őszi mérkőzését vívta U14-es leánycsapatunk: a mieink a Tatabánya együttesét látták vendégül. Remekül indítottuk a mérkőzést, Anderle Mirella révén hamar meg is szereztük a vezetést. A folytatásban is mezőnyfölényben játszottunk, szép támadásokat vezettünk, azonban az utolsó passzokba, befejezésekbe rendre hiba csúszott, így nem tudtuk tovább növelni előnyünket. Az első huszonöt perc után így egygólos vezetésről várhattuk a folytatást. A második etapban már nem csak a helyzetek, de a gólok is jöttek sorban: Harmath Ramira szép távoli lövésével 2–0-ra módosult az állás, majd Bihari Csenge és Imre Blanka találatai következtek, előbbi ráadásul duplázni is tudott (5–0). Az utolsó felvonásra már eldőlt a három pont sorsa. Anderle Mirella gondoskodott arról, hogy ebben a harmadban is essen gól, az ő jól helyezett lövésével alakult ki a 6–0-s végeredmény.

A találkozó első harmadában nem igazán találtuk a ritmust, kerestük önmagunkat, ez azonban a folytatásban szerencsére változott. Jöttek a gólok, felszabadultak a lányok, ennek pedig meg is lett az eredménye. A mai az utolsó mérkőzésünk volt ősszel ebben a küzdelemsorozatban: szeretnénk megköszönni a lányoknak a teljesítményét, valamint a szülők segítségét, támogatását is

– fogalmazott a mérkőzést követően Luki András.