Boldog születésnapot, Hunor!

Boldog születésnapot, Hunor!

Tizenharmadik születésnapját ünnepli Mórocz Hunor.

Huni 2009. november 12-én született Keszthelyen. Még hatéves kora előtt Zalaszentgróton kezdett el játszani, majd a ZTE kötelekébe került, onnan pedig Siófokra. 2020 nyarán igazolt az Illés Akadémiára. Első találkozóját zöld-fehérben 2020. szeptember 4-én játszotta: az Üstökös FC Győr ellen 9–1-re győztünk. Első gólját 2021. február 17-én szerezte meg: a Csornai SE otthonában 5–0-ra nyertünk, Huni lőtte a második találatot. Eddig összesen 24 alkalommal viselte az Illés Akadémia mezét, és 3 gólt szerzett.

Nagy László, U14-es csapatunk vezetőedzője így jellemezte játékosát:

Huni sajnos a tavalyi évet szinte teljes egészében kihagyta sérülése miatt. Csak pár hónapja áll a csapat rendelkezésére. Azt bátran mondhatom, hogy profi a mentalitása, hiszen az egyéves rehabilitációt rendesen végig is csinálta. Ugyan van még lemaradása, de az előbb említett hozzáállása miatt biztos vagyok benne, hogy fel fog zárkózni a társaihoz, és a csapat segítségére lesz.