Sajnos a legjobb nyolc között már kimaradtak a helyzeteink, így meg kellett elégednünk a 8. hellyel.
Vasárnap az U8-as korosztály 20 csapata is érdekelt volt a scheiblingkircheni Pittentalcup küzdelmeiben, amelyen a Fazekas Benedict, Francsics Máté, Gyöngyösi Ruben, Henc Dénes, Horváth Ábel, Kárász Miron, Könye Gergő, Nagy-Szabó Benett Péter, Péter Zsombor összetételű Illés Akadémia a B-csoportba kapott besorolást. Pados József legénysége két egygólos győzelemmel kezdett: először az SV Esslinget vertük 2–1-re, majd a TSV Hartberget 1–0-ra. Ezt követően sem vettek vissza a tempóból a mieink, akik a JAZ GU Süd gárdáját 4–0-ra, míg a ATSV Sparta Deutsch Wagramot 3–0-ra múlták felül. Így csapatunk 12 ponttal, 10–1-es gólkülönbséggel nyerte meg a csoportját és jutott a legjobb nyolc közé, ahol sajnos jött két 2–0-s vereség: előbb a LASK együttese, majd pedig az FC Mauerwerk nyert ellenünk ilyen arányban. Ebből adódóan a 7. helyért meccselhettünk a Grazer AK csapatával. Mivel 3–1-re kikaptunk, a 8. pozícióban zártunk.
Az egész tornán magabiztosan és szemre is tetszetősen játszottak a gyerekek. Sajnos az 5., valamint a 6. meccsen egy egész tornára való helyzetet hagytunk ki és amilyen a foci, a rivális két helyzetét is gólra váltotta. Az ellenfél támadó zónájáig szépen eljutottunk, csak ott hoztunk rossz döntéseket. Összességében elégedett vagyok a gyerekekkel, alkalmazták az edzéseken tanultakat
– értékelt Pados József.