Ma indul a CS:GO-szezon!

Ma indul a CS:GO-szezon!

Ennyi volt a nyári pihenő a CS:GO csapatunk számára.

Az Illés Akadémia Spirit játékosai visszatérnek a szerverekre a megérdemelt pihenő után! És rögtön a billentyűzetek közé is csapnak, ugyanis egyszerre két nemzetközi bajnokságban is szerepelnek a mieink. Mindennek az alapja a rendkívül sikeres tavaszi szezon.

A Homoki Dániel által menedzselt csapat a tavalyi meghívásos SCL League Intermediate ligájában kitűnően szerepelt, így sikerült már az első évben osztályt ugrani. Ennek megfelelően idén már az SCL League Master kategóriájában versenyez az ötösünk.  Az első meccsünk 2022. augusztus 15-én, hétfőn lesz 17:00-tól a ThunderFlash csapata ellen.

Eközben a „szokásos” ESEA liga is ott vagyunk, ahol a harmadik szezon óta az Intermediate ligában versenyzünk. Rendre nagyon közel jutunk az osztályugráshoz, de sajnos általában a rájátszás jelenti a végállomást…  Valamiért ezen a szakaszon átok ül rajtunk, de a mostani szezonban azon dolgozunk, hogy ezt megtörjük, és végre itt is egy szinttel feljebb, a Main ligában játszhassunk. A rajt ebben a sorozatban ma lesz, az első meccs 17 órakor kezdődik.

A közvetítéseink továbbra is a saját online TV csatornánkon a twitch.tv/illespirit oldalon lesznek ezért érdemes követni minket ott is!

Szurkoljunk a jó szezonkezdésnek együtt!