Lehetett volna jobb is, rosszabb is

Lehetett volna jobb is, rosszabb is

Közepesen erősnek minősíthető csoportba került a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság előcsatározásai során a harmadik kalapból kisorsolt magyar válogatott. A beosztás alapján Anglia és Lengyelország együttese lehet a mieink legnagyobb riválisa a továbbjutást jelentő helyekért vívott csatában.

 

A Zürichben megtartott ceremónia során a magyar nemzeti csapat az I-csoportba kapott besorolást, ahová Anglia, Lengyelország, Albánia, Andorra és San Marino került még Marco Rossi együttesén kívül. A hat gárda közül az első helyezett automatikusan jut ki a 2022. november 21. és december 18. között megrendezendő vb-re, míg a második pótselejtezőn harcolhatja ki ugyanezt. A selejtezők előreláthatólag jövő év márciusában kezdődnek Schäfer Andrásék számára, és a lehetséges playoff-szereplés miatt akár egy esztendőn át elhúzódhatnak.

Az Illés Akadémia egykori növendékei közül a Dunaszerdahely játékosa minden valószínűség szerint szerepet kap majd a selejtezők során. Ugyanehhez a MOL Fehérvár FC gárdáját erősítő Kovács Istvánnak, valamint a Budapest Honvédban futballozó Ugrai Rolandnak nagy szerencsére, és sérülésmentes időszakra lenne szüksége.