Kiváló iram, szép győzelem fiatalokkal

Kiváló iram, szép győzelem fiatalokkal

Átlagosan másfél év korkülönbséget tüntetett el a pályán az Illés Akadémia csapata.

Illés Akadémia U19 – Újpest FC U19 2–1 (1–0)
Illés Aka. U19:
Molnár-Végh – Németh R., Stefanich, Bécsy – Kopácsi B. (Paizs, 78.), László, Szabó B., Smeringa (Erdei, 65.), Garai (Gyapjas, 65.) – Bene (Abért O., 88.), Pljesovszki. Vezetőedző: Kovács László.
Gólszerzők: Garai (18., 1–0), László (63., 2–1)

Mindössze három mezőnyjátékos szerepelt az U19-es keretünkből a Kiemelt bajnokság 9. fordulójának mérkőzésén, azaz átlagban másfél év különbség volt a szombathelyi és az újpesti játékosok életkorában.

A 12. percben egy remek meglátás után Bene Dániel a jobb szélről, 35 méterről emelt kapura: a felső kapufa kisegítette az újpesti kapus (a labda a gólvonalra pattant), míg a bal oldali kapufa nem – utóbbinak ütközött a hálóőr, akit ápolni is kellett, de ekkor még tudta folytatni a játékot. Néhány perc múlva elszomorítottuk a vendégeket: Garai Zétény 19 méterről klasszis mozdulattal tekert a bal felső sarokba, 1–0! A 28. percben aztán mégis a csere mellett döntöttek a lilák – ezúton is jobbulást kívánunk a IV. kerületi hálóőrnek!

Az 50. percben a kapusunktól indult az akció, aminek a végén centikkel ment mellé Pljesovszki Gergő pöccintése. Szinte az ellentámadásból kiegyenlített az Újpest: az alapvonalra levitt labdát gurítottak vissza, amit 10 méterről lőttek a hálónkba, 1–1. A 63. percben vettük vissza a vezetést: Pljesovszki Gergő a vendégtérfelre átlépve remek ütemben dobta ki a labdát jobbra Kopácsi Balázsnak. Az ő beadását előbb még blokkolta az újpesti bekk, de visszaszerezte a mi játékosunk, és a második hullámban érkező László Krisztián elé továbbított, aki 13 méterről jobbal a kapu jobb oldalába lőtt, 2–1! A 76. percben a vendégek 20-asán szereztünk labdát, amit László Krisztiánnak készítettünk le: a lövés centikkel kerülte el a jobb felső sarkot. Egyenlíthetett volna az Újpest, de Molnár-Végh Marcell kapujából kiváló ütemben kilépve hárított, a kipattanót pedig mellé lőtték a lilák. Öt perccel a meccs vége előtt Bene Dániel lépett ki egy kiugratás után, kissé jobbról 16 méterről laposan lőtt, de lábujjheggyel a kapus szögletre tisztázott. A hosszabbítás első percében egy beadás utáni fejest fogott meg Molnár-Végh, így a négy U19-es korosztályú játékossal megerősített U17-es csapatunk szép győzelmet aratott!

Az első pillanattól kezdve nagyszerű hozzáállással futballoztunk. Taktikailag fegyelmezettek voltunk, párharcéhesen futballoztunk, így nem tudott megbontani bennünket az 1-2 évvel idősebb ellenfél. Jól hoztuk ki a labdákat, voltak gólszerzési lehetőségeink, és a szünetre előnnyel is mehettünk. A térfélcsere után átszervezte a támadójátékát az Újpest, megnehezítve a mérkőzést számunkra. Az egyéni játék és az U19-es iram miatt kezdtünk fáradni, de a srácok akkor sem adták fel, amikor kiegyenlített az ellenfél. Ismét előnybe kerültünk, a végén pedig a szívük vitte előre játékosaimat, és a vendégek pontrúgásait hárítani tudtak. Gratulálok a csapatnak, le a kalappal a teljesítményük előtt

– monda Kovács László.