Kis híján 0–2-ről fordított U15-ös csapatunk

Kis híján 0–2-ről fordított U15-ös csapatunk

Ugyan a félidőben még kétgólos előnyben volt a vendég Kolozsvár együttese, ám a végén még a döntetlennek is örülniük kellett az erdélyieknek, ugyanis Sátori Barnabás és Varga Roland tanítványai a meccs végjátékában szinte futószalagon gyártották a helyzeteket.

Illés Akadémia U15 – CFR Cluj-Napoca (Kolozsvár) U15 2–2 (0–2)
Illés Aka. U15.:
Tama M. – Abért B., Németh R., Rózsa, Erdei – Pécskai (Abért O., 65.), László, Bécsy (Liplin, 65.) – Zsiga, Palkó, Meskó. Vezetőedző: Sátori Barnabás.
Gólszerzők: Liplin (67., 1–2), Palkó (79., 11-esből; 2–2)

Az U17-esek Savaria Nemzetközi Ifjúsági Tornája után itt az U15-ösöké is: az erdélyi Kolozsvár, a Lurkó UFC és az Illés Akadémia csapatainak részvételével.

A lehető legrosszabbul kezdődött U15-ös csapatunk számára a mérkőzés, mivel a vendégek szinte a középkezdés után megszerezték a vezetést egy jól eltalált távoli lövésnek köszönhetően. Ezt követően egyértelműen labdabirtoklási fölénybe kerültek akadémistáink, ám ez helyzetekben egyáltalán nem nyilvánult meg. Az erdélyiek viszont a 34. percben egy kontrát követően ismét betaláltak a kapunkba, így a félidőben 2–0 volt oda.

A második játékrészben még inkább fölénybe kerültek a mieink és most már azért helyzetek, helyzetecskék is jöttek. A 49. percben Meskó Márk, míg nem sokkal később Palkó Áron veszélyeztetett, de a szépítés nem jött ekkor még össze. Az igazi áttörést két csere eredményezte: a 65. minutumban Liplin Bencét és Abért Olivért küldte pályára Sátori Barnabás, és velük óriási lendületet kapott a játékunk. A 67. percben egy remek kiugratás után Liplin Bence alakította 2–1-re az állást, majd Abért Olivér jelentkezett pár sistergő bombával. Az egyenlítő találatot azonban nem ő, hanem Palkó Áron szerezte, aki a 79. perceben egy jogos 11-est váltott gólra. Az utolsó pillanatokban szinte a levegőben lógott a győztes találatunk, de sajnos ott is maradt, így 2–2-es döntetlenre végződött a nemzetközi felkészülési mérkőzés.

Az egész mérkőzésen sokat birtokoltuk a labdát. Nyilván az ellenfél át is adta a területet. Az első félidőben naivan játszottunk, amit a vendégek jól ki is használtak, elmentek 2–0-ra. A szünetben átbeszéltük, hogy min kellene változtatni. Úgy gondolom, hogy a második játékrészben folyamatosan javult a játékunk. Úgy érzem, hogy teljes mértékben rászolgáltunk arra, hogy kiegyenlítsünk. A végén pedig már a győzelemért mentünk. Sok melót beletettek a srácok a mérkőzésbe. Arra kell készülnünk, hogy a jövőben is hasonló stílusban játszó csapatokkal találkozunk majd. Ehhez pedig nekünk alkalmazkodnunk kell. Meg kell találnunk a módját annak, hogy az ilyen ellenfelekkel szemben sikeresek lehessünk

– fogalmazott a derbit követően Sátori Barnabás vezetőedző.