Kikapott U14-es csapatunk az MTK-tól

Kikapott U14-es csapatunk az MTK-tól

A lényegi kérdések az első félidőben eldőltek.

MTK Budapest U14 – Illés Akadémia U14 5–0 (4–0)
Illés Aka. U14.: Tama (Pfeiffer, 57.) – Bécsy (Tóth B., 49.), Blum, Kelemen, Pál (Csonka, 41.) – Rózsa, Palkó, Németh R. (Vér, 49.) – Őri, Vert (Mayer, 41.), Abért. Vezetőedző: Tóth Zsolt.

Bizakodásra adott okot, hogy legutóbbi mérkőzésén ismét pontot szerzett az U14-es csapatunk. Tóth Zsolt ennek megfelelően küldte pályára együttesét a budapesti találkozón. A mieink azonban az első bő tíz perc után gólt kaptak, majd negyedóra elteltével már kettő volt közte. Az MTK továbbra is többet birtokolta a labdát, és az első félidő végére a lényegi kérdések eldőltek, ugyanis már négy találattal vezettek a kék-fehérek. A második félidőben a hazaiak visszafogottabbak voltak, mi azonban ekkor is ritkán jutottunk el az MTK kapuja elé, így tizedik meccsén a hetedik vereséget szenvedte el az U14-es gárdánk.

A találkozó elején nekünk volt egy 100%-os ziccerünk, ami sajnos kimaradt, ezt követően hamar két akciógólt szerzett az MTK. A letámadásunknál elcsúsztunk mindkétszer, ezt használták ki a hazaiak. A harmadik gólnál ki nem kényszerített egyéni hibát követtünk el, a negyediknél labdát veszítettünk, így az első félidő végére súlyos hátrányba kerültünk. A cserék valamennyi lendületet adtak számunkra, kiegyenlített játék folyt a pályán. A négygólos hátrány ellenére a második félidőben is volt tartása a csapatnak, ami pozitívum – ez az, amire tudtunk építeni a jövőben. Egy újabb egyéni hiba után megszerezte ötödik gólját az MTK. A nagy hibák ellenére is jelen pillanatban előrébb tartanak a kékek, mint mi

– értékelt a találkozót követően Tóth Zsolt vezetőedző.