Kétszer egyenlítettünk, sőt, nyerhettünk volna

Kétszer egyenlítettünk, sőt, nyerhettünk volna

U13-asaink Mura-vidéki túrája 2–2-es döntetlennel zárult.

NS Mura U13 – Illés Akadémia U13 2–2 (1–1)
Illés Aka. U13:
Schepanski – Bock, Orbán, Székely, Szalma – Módly, Molnár B., Lakatos – Mihók, Szabó B., Dobovánszky. Cserék: Reiber, Angler B., Fonnyadt, Németh B. Vezetőedző: Szűcs János.
Gólszerző: Szabó B. (2)

Szlovéniába buszozott Szűcs János csapata: ellenfelünk az NS Mura együttese volt. A felek egészpályán, 2X40 perces találkozóban állapodtak meg. Mi játszottunk fölényben, ám a hazaiak szerezték meg a vezetést egy ki nem kényszerített hiba után. Ezt még az első félidőben egyenlítettünk. Módly Samu tört be a 16-oson belülre, ahol a bekkek szabálytalankodtak vele szemben, 11-es! A büntetőt Szabó Botond nagy erővel a bal felső sarokba rúgta, 1–1.

A szünetet követően sem változott a játék képe: mi játszottunk fölényben, kapufát is rúgtunk – a szlovének inkább hosszú labdákkal kísérletezek. Aztán Szabó Botond került ziccerbe, ám nem jó megoldást választott, míg a meginduló kontrából a muraszombatiak találtak be, így megint náluk volt az előny (2–1). Néhány percig bennünk maradt az „ütés”, ám sikerült felülkerekedni ezen, és tudtunk is egyenlíteni: Szabó Botond 13 méterről, kissé kisodródott helyzetből a hosszúba lőtt, 2–2. Ezek után már csak előttünk akadt lehetőség, volt, hogy a 16-oson belül rendkívül gyanús szituációt követően „tűnt el” egy-egy játékosunk, ám a síp néma maradt, így az eredmény sem változott már.

Nagyon hasznos mérkőzésen vagyunk túl! Amit kértem a srácoktól, azt vissza is kaptam. Magas labdabirtoklási arányunk volt ma is, sok forgást láttam, jók voltak a kombinációink, a begyakorolt elemeket jól alkalmaztuk. Nem engedtük a hazaiakat kibontakozni, magasan védekeztünk, ezt ők igyekeztem átrúgni, ám ezeket a labdákat nagyrészt mi is szedtük össze. Pontosabbnak kellett volna lennünk a támadóharmadban, ez az, ami a győzelemhez hiányzott. Sajnos olyan gólokat kaptunk, amelyeket nagy egyéni hiba előzött meg. Összességében a célnak tökéletesen megfelelt a találkozó

– értékelte a szlovéniai találkozót Szűcs János.