Kétgólos vereség idegenben

Megfiatalított U19-es csapatunk összecsiszolódása elkezdődött.

Ferencvárosi TC U19 – Illés Akadémia U19 3–1 (2–0)
Illés Aka. U19.:
Simon B. – Dezamits, Woth, Tarján, Bényei (Rosner, 54.) – Schuszter, Markó (Kovács A., 77.), Bunevácz – Szvoboda (Heiter, 54.), Antal (Palkó, 42.), Kállai K. Vezetőedző: Horváth Rudolf.
Gólszerző:
Kállai K. (76.)

Nagyon hamar, már a 2.  percben megszerezték a vezetést a hazaiak: Redzic Damir lépett ki a labdával, és higgadtan passzolt Simon Barnabás kapujába. A 24. minutumban pedig már 2–0 volt a fővárosiak javára, mivel Hajdú Roland is eredményesnek bizonyult.

A második félidőben átvette az irányítást U19-es csapatunk. Heiter Bence révén szépíthettünk is volna, de cserejátékosunk a kapufát találta el. Ezt követően viszont a ferencvárosiak egy kontrát góllal fejeztek be, így sajnos a lényegi kérdések el is dőltek. Kállai Kevin 76. percben szerzett gólja csupán szépségtapasznak bizonyult a számunkra, ugyanis a derbit 3–1-re a Fradi fiataljai nyerték.

Hosszú idő után ez volt az első bajnokink. Ugyan a hazaiak gyorsan előnybe kerültek, de ezt követően szereztünk egy szabályosnak tűnő gólt, amit azonban a játékvezető nem adott meg. Összességében a Ferencváros megérdemelten nyert, de nagyon sok bíztató jelet láttam a mieink játékában. Kell még pár mérkőzés, hogy ez az új összetételű gárda összecsiszolódjon. Ügyesek a fiatalok, lehet rájuk számítani. Az az igazság, hogy ma az eredményen kívül a többi dologgal nagyjából elégedett voltam

– értékelt a találkozót követően Horváth Rudolf vezetőedző.