Horváth Rajmund debütált a Haladásban

Horváth Rajmund debütált a Haladásban

A Vasas ellen 45 perc jutott a csatárnak.

A Merkantil Bank Liga 24. fordulójában a Haladás hazai környezetben a feljutásra pályázó Vasast fogadta. Mátyus János a kezdőbe jelölte Horváth Rajmundot – neki ez volt az első fellépése az NB II-ben, míg a kispadon Debreceni Zalán és Tóth Milán vártak bevetésre az Illés Akadémia jelenlegi növendékei közül.

Az első félidőben a Vasas játszott fölényben, igaz, ez meddőnek bizonyult. A Haladás négyfős védősora jól állta a rohamokat, a védekezés már a vendégek térfelén megkezdődött. Az egyetlen lehetőségünk éppen Horváth Rajmund előtt adódott, de 16 méteres bal lábas lövését hárítani tudta a Vasas kapusa. Szünetben cserélt a szakvezető: Horváth helyett Debreceni Zalán érkezett. Ő ezúttal bal oldali középpályás poszton szerepelt, rendkívül aktív volt, a támadásokat jól támogatta. A meccs hajrájában Tóth Milán is beállt. A találkozó 0–0-ás döntetlennel ért véget.

Dezamits Dominik, Simon Barnabás, Debreceni Zalán és Kállai Kevin után a 2020/2021-es bajnokságban ötödikként debütált a Mátyus János együttesében Horváth Rajmund. A támadó a 45. Illés Akadémia-játékos, aki 2009 óta bemutatkozhatott a Haliban.

A Horváth Rajmunddal készített interjú elérhető az Illés Akadémia Instagram- és Facebook-oldalán is.

Négyen: Debrecen, Kállai, Tóth és Schuszter jövő szerdáig Sárváron készülnek az U19-es válogatottal. Oross Márton szövetségi edző csapata szerdán Horvátországgal játszik majd a Haladás Sportkomplexumban.