Két zöld gól között két lila

Két zöld gól között két lila

U15-ös csapatunk 2–2-t játszott az Újpesttel.

Illés Akadémia U15 – Újpest U15 2–2 (1–2)
Illés Aka. U15.: Németh H. – Bonchis, Stefanich, Kopácsi Á., Koósz – Bodrogi, Bolla, Baranyai (Horváth A., 41.) – Sabia (Takács-Földes, 41.), Katona, Wolf (Balikó, 70.). Vezetőedző: Németh Richárd.
Gólszerzők: Katona (4., 1–0), Bolla (72., 2–2)

Azonnal ellenfelének ugrott az Illés Akadémia U15-ös csapata, és a 4. percben egy mélységi passz után Katona István vette át a labdát, azt a kimozduló kapus mellett elhúzta, és a hálóba passzolt, 1–0. Nem álltak le a mieink, de hiába a nagy-nagy helyzetek, ezek mind kimaradtak. Ami meg is bosszulta magát. Még az első félidőben két alkalommal is a saját térfelünkön elveszített labdák utáni akcióból gólt értek el az újpestiek, és a szünetre máris ők mehettek előnnyel.

Fordulás után sokáig a középpályán folyt a játék, ám a hajrára minden erőt a támadásokba fektettünk, és egy lecsorgó labdát Bolla Bálint talált meg a leggyorsabban: a kapu bal felébe lőtt 11 méterről. Ezt követően még volt a vendégeknek, és nekünk is lehetőségünk, de újabb gól már nem született, a végeredmény 2–2 lett.

A mieink egész ősszel egyetlen alkalommal sem játszottak döntetlent, most pedig egy hét leforgása alatt kettőt is.

Az első negyedórában a gólunk mellett 3-4 nagy lehetőséget is kidolgoztunk, ebben a periódusban akár el is dönthettük volna a meccset. Sajnos volt egy olyan időszak ezt követően, amikor a hibáinkat megbüntették az újpestiek, és mi kaptuk a gólokat. A II. félidő csenedesen folydogált, de ráéreztünk a végére, az utolsó 10 percben egyenlítettünk, és akár nyerhettünk is volna. Azt gondolom, hogy az utolsó negyedóra produkciója volt eddig jellemző ránk – erre az útra léptünk vissza, és ezen kell tovább haladnunk: mentálisan jól néztünk ki, mentünk előre céltudatosan, de közben fegyelmezettek is voltunk

– foglalta össze a látottakat Németh Richárd.