Az U13 kikapott felkészülési mérkőzésen

Ezen a napon az egerszegiek voltak jobbak.

ZTE FC U13 – Illés Akadémia U13 4–2 (3–1)
Illés Aka. U13.: Németh B. – Kiss B., Bolla Á., Vámos, Molnár L. – Meskó, Szele, Hende – Virág, Tóth E., Nyári. Cserék: Tóth M. – Hideg, Horváth Á., Laczó. Vezetőedző: Szűcs János.
Gólszerzők: Meskó, Nyári

Mínusz hét fokban, hét hiányzó játékossal kezdte a zalaegerszegi edzőmérkőzését U13-as csapatunk. A két gárda őszi bajnokiját Szűcs János együttese 4–0-ra nyerte meg Szombathelyen, ám most ebben az összetételben erre nem volt esély. Ezúttal a zalaiak szerezték meg az orkán erejű szélben lejátszott derbin a vezetést. Erre a találatukra még Meskó Márk egy óriási bombagóllal válaszolni tudott, ám a következő kettőre már nem érkezett a mieinktől felelt, így a szünetben 3–1-re a ZTE vezetett.

Fordulást követően egy szép, begyakorolt támadás végén Nyári Olivér találatával feljöttünk egy gólra, viszont a 4–2-es végeredményt a hazaiak állították be.

A rendkívül mostoha időjárási körülmények és a sok sérültünk ellenére is nagyon hasznos mérkőzésen vagyunk túl. Több olyan játékosnak is lehetőséget tudtunk adni, akiknek ez ritkábban adódik meg. Ráadásul közülük hárman a 2009-es korosztályt képviselték. Véleményem szerint a döntetlen annak ellenére is reálisabb lett volna, hogy ebben az összetételben nem tudtuk a megszokott játékunkat játszani. Sok olyan információval gazdagodtunk, amit a későbbiekben hasznosítanunk kell

fogalmazott a találkozót követően Szűcs János vezetőedző.