Két matiné-mérkőzés, négy pont

Két matiné-mérkőzés, négy pont

Az U13-as csapatunk legyőzte a Királyt, az egy évvel fiatalabbak ikszeltek.

Illés Akadémia U13 – Király SE U13 2–0 (2–0)
Illés Aka. U13.: Őri – Kálócz, Tasnádi, Bolla, Virág – Söptei, Szele, Nyári – Németh B., Klement, Tóth E. Cserék: Bosits, Kiss B. Vezetőedző: Szűcs János.
Gólszerzők: Szele (2., 1–0), Nyári (16., 1–0)

Nyolcadik győzelmére készült az Illés Akadémia U13-as csapata, és ezt a kötelező feladatot hozta is a sérülésektől és betegségektől tizedelt együttes. Szűcs János fiai az első félidőben tulajdonképpen eldöntötték a három pont sorsát. Szünet után már nem tudtak még rátenni egy lapáttal a zöld-fehérek, de a győzelem megszerzése nem volt kérdéses.

Hamar vezetést szereztünk – pedig arra készültünk, hogy egy betömörülő védelemmel találjuk magunkat szemben. A széleken igyekeztünk támadásokat vezetni – ez az első félidőben jól működött rengeteg helyzetünk volt, kétgólos előnyt építettünk fel. Igazából tompának tűntünk szünet után, rossz döntéseket hoztunk, hiányzott a kreativitás a több gól eléréséhez. Öt játékost nélkülöztünk ma – de a játékunk nagyrészt az volt, amit ettől a kerettől elvárok. Vannak ilyen mérkőzések, amikor „csúnya” győzelmet érünk el – ez a mai ilyen volt. Készülünk a jövő hétre, hiszen szerdán rangadót játszunk az ETO otthonában

– nyilatkozott a találkozót követően Szűcs János.

Illés Akadémia U12 – Király SE U12 1–1 (0–1)
Illés Aka. U12.: Szalai-Horváth – Laczó, Hányi, Szántó – Hideg, Vert – Horváth V., Grádvohl, Papp M. Cserék: Mórocz, Horváth Á., Moldován. Vezetőedző: Takács Csaba.
Gólszerző: Grádvohl (48., 1–1)

Az egész találkozón nagy mezőnyfölényben játszott az U12-es csapatunk, ám az utolsó előtti, vagy az utolsó passzokba hiba csúszott. Hátul pedig elég volt egyetlen egy megingás, így a Király SE mehetett előnnyel a szünetre. Fordulás után teljesen beszorította ellenfelét Takács Csaba együttese, és egy átlövéssel sikerült is kiegyenlíteni. Ezt követően is a Király büntetőterületének környékén folyt a találkozó, ám ma a győztes találatot nem tudtuk megszerezni.

Egy rendkívül zártan védekező, szervezett csapat érkezett hozzánk. Pontatlanok voltunk az első félidőben a támadóharmadban, abban az időszakban inkább helyzetecskéket tudtunk kidolgozni, ziccerig nem jutottunk el. Egyik labdakihozatalunkba hiba csúszott, az ellenfél ebből tudott vezetést szerezni – talán ez volt az egyetlen kapuralövésük. Utána teljesen áttevődött a játék a Király térfelére, óriási energiákat mozgósítottunk az egyenlítés érdekében, folyamatosan nyomás alatt tartottuk az ellenfelünket – mögéjük tudtunk kerülni, gólhelyzeteket alakítottunk ki, de a pontos befejezések hiányoztak. Egy szép átlövés-góllal meglett az 1–1, és ezt követően is voltak lehetőségeink, de ez ma csak az egy pontra volt elegendő. Igazából nehéz volt játszani ellenük, a fiúk hozzáállását megdicsérem, ebből a mai meccsből is sokat lehet tanulni

– mondta Takács Csaba a mérkőzés után.