Egy döntetlen termett Nyíregyházán

Egy döntetlen termett Nyíregyházán

Három korosztályunk utazott át az országon.

Nyíregyháza Spartacus FC U19 – Illés Akadémia U19 4–0 (2–0)
Illés Aka. U19.: Simon B. (Gróz, 46.) – Auer, Tóth K., Woth, Tarján (Rózsa, 77.) – Vajda, Palkó (Lórántfy, 60.), Szabó B. – Tama G. (Pataki B., 55.), Antal (Németh Á., 77.), Bunevácz. Vezetőedző: Horváth Rudolf

Különböző okokból kifolyólag több U17-es korosztályú játékos is helyett kapott akadémiánk U19-es együttesében. Ebből adódóan a nyíregyháziak az első pillanatoktól kezdve komoly fizikális fölényben voltak, amivel éltek is. Rendre párharcokra kényszerítettek fiataljainkat. A hazaiak az első félidőben és a második játékrészben is két-két gólt szereztek, így teljesen megérdemelt győzelmet arattak.

Úgy gondolom, hogy az eredmény megfelel a játék képének. A mérkőzés nagy pozitívuma, hogy a lehetőséget kapó U17-eseink határozottan jól teljesítettek, ami rendkívül bíztató a jövőre nézve. Nagyon várom, hogy a hiányzó játékosaink visszatérjenek. és velük együtt mi is visszatérjünk az eredeti kerékvágásba

– nyilatkozott a mérkőzés után Horváth Rudolf vezetőedző.

 

Nyíregyháza Spartacus FC U15 – Illés Akadémia U15 3–0 (3–0)
Illés Aka. U15.: Németh H. (Molnár-Végh, 41.) – Bonchis (Kopácsi B., 68.) Balikó, Csörnyei, Koósz – Szentkirályi (Bodrogi, 41), Bolla, Kopácsi Á. – Horváth A. (Wolf, 41.), Takács-Földes (Baranyai, 58.), Horváth B. Vezetőedző: Németh Richárd

Nem kezdték rosszul a mérkőzést Németh Richárd tanítványai, ugyanis a 10. percben akár előnybe is kerülhettek volna, ám Kopácsi Áron nagy helyzetben hibázott. Az ellenfél azonban nem kegyelmezett: a 26. minutumban egy komoly egyéni hibát követően szereztek vezetést a nyírségiek. Nem sokkal később egy szöglet után is betaláltak a hazaiak, akik a 34. percben egy jól eltalált lövésnek köszönhetően már 3 góllal mentek.

Térfélcserét követően sokat változott a játék képe, jóval többet volt a labda az akadémistáinknál. A kapu előterében azonban elfogyott a tudományuk, így a derbi vége 3–0-ás vereség lett.

 A második félidőben látottakkal elégedett vagyok, de összességében jóval élesebbnek kell a srácoknak lenniük. Lényegesen nagyobb agresszivitást várok tőlük. Mindenképpen több helyzetet kell kialakítanunk és azokat lehetőség szerint gólra kellene váltanunk

– értékelt a találkozót követően Németh Richárd vezetőedző.

 

Nyíregyháza Spartacus FC U14 – Illés Akadémia U14 0–0
Illés Aka. U14.: Tama M. – Bécsy, Blum, Rózsa, Pál – Palkó, László, Németh R. – Őri, Vert B. (Mayer P., 61.), Szabó B. (Szalay M., 52.). Vezetőedző: Tóth Zsolt
Kiállítva: Szabó B. (76., kispadról)

Az első félidőben nyomasztó fölényben játszottak fiataljaink, de kevés helyzetükkel nem sáfárkodtak jól, így nem tudtak vezetést szerezni. Az ellenfél kontrákra rendezkedett be, melyek rendre veszélyt hordoztak magukban.

Szünet után átvették az irányítást a nyírségiek, és ez bizony ziccereket is hozott magával. Szerencsénkre vagy Tama Máté védett nagyot, vagy a védőink tudtak az utolsó pillanatban blokkolni. A derbi hajrájában aztán ismét fordult a kocka és Tóth Zsolt legénysége szorította be a nyíregyházi együttest. A 74. percben sikerült is gólt szereznie Németh Richárdnak, ám a játékvezető lesállás miatt nem adta meg a találatot. A kispadról reklamáló Szabó Bencének piros lapot mutatott fel a sípmester. Így aztán gól nélküli döntetlennel ért véget az összecsapás.

Az első játékrészben mutatott teljesítményünkkel kifejezetten elégedett vagyok. Abban az időszakban sok olyan dolgot láttam viszont a srácoktól, amit az edzéseken gyakoroltunk. Térfélcserét követően ugyan a hazai magukhoz ragadták az irányítást, de mi szerencsére szervezettek és fegyelmezettek maradtunk. A hajrában győzelmi esélyünk volt, de sajnos csak egy érvénytelen gólt szereztünk. Az biztos, hogy a támadójátékunkat hatékonyabbá kell tennünk

– fogalmazott a mérkőzéssel kapcsolatban Tóth Zsolt vezetőedző.