Keserű vereség az első U16-os meccsen

Keserű vereség az első U16-os meccsen

Két remek csapat találkozott, egy gól döntött.

Illés Akadémia U16 – Várda LA U16 1–2 (1–1)
Illés Aka. U16:
Molnár-Végh – Bonchis (Horváth B., 85.), Stefanich, Bolla B., Deme – Horváth A. (Csörnyei, 79.), Kopácsi Á., Wolf (Palkó, 46.) – Takács-Földes (Nagy M., 46.), Katona, Baján (Kopácsi B., 79.). Vezetőedző: Németh Richárd.
Gólszerző:
Wolf (10., 1–0)

Versenykorosztályaink közül az U16-osok is elkezdhették végre a 2022-es tavaszi szezont. Az „A”-csoportban, azaz a bajnoki címért küzdők közül a várdaiaknak ez már a negyedik találkozója volt: a Honvédot és a Vasast megverték, a MOL Fehérvártól azonban kikaptak. Mi azonban nekik estünk, rúgtuk a szögleteket, és egy középpályás labdaszerzés után meg is szereztük a vezetést. Kopácsi Áron vitte fel a labdát, behúzott vele középre, majd a 16-os vonalán álló Wolf Gergőhöz passzolt, aki a bal szélről, 12 méterről kilőtte a hosszú oldalt, 1–0. Az első negyedóra végén veszélyeztetett először a Kisvárda: előbb Bolla Bálint, majd Bonchis Olivér blokkolt egy-egy nagyon veszélyes lövést, két perc múlva pedig egy éles löketet hárított Molnár-Végh Marcell. Ezek után sok párharc alakult ki, kevésbé forogtak veszélyben kapuk – aztán egyszer csak Baján Roland unta meg a szituációt, és a bal szélen indult meg, belépett a büntetőterületen belülre, éles szögből leadott lövését a kapus szögletre tisztázta lábbal. Ziccerrel válaszolt a helyzetre a Kisvárda, ám a kontra végén Molnár-Végh nagy bravúrral hárított. A 36. percben jött az egyenlítés: egy jobb oldali akciót követően jött középre a labda, és a válogatott Ésik Ákos 16 méterről nagy erővel a bal sarokba lőtt, 1–1. Izgalmas, jó ritmusú volt az első félidő, a játék képének megfelelt a döntetlen.

Türelmesen próbáltunk játszani a II. félidő kezdetén. Az első nagyobb lehetőségünkre 9 percet kellett várni: a csereként beálló Nagy Milán kapott jó labdát Katona Istvántól, ám 11 méterről fölé-mellé lőtte a helyzetet. A játékrész felénél Katona lépett meg két védő között, a harmadik tudta blokkolni a lövését, a kipattanót pedig Kopácsi bombázta fölé. Baján Roland a bal szélen lépett meg, belépett a 16-oson belülre, visszagurította a labdát, Kopácsi lapos lövését azonban meg tudta fogni a várdai kapus. A 75. percben Baján kapott jó passzt, becselezte magát az alapvonal közelében, és az ötösről, éles szögből a hosszú felső sarkot célozta meg, de egy kicsit tévedett. Aztán a kisvárdaiak egy pontrúgás után átvették a vezetést: egy szöglettel felérő szabadrúgást végezhettek el, a rövid oldalon mi értünk bele olyan balszerencsésen, hogy a hosszúra átszállt a labda, az ott ólálkodó fehérmezes pedig közelről a hálónkba lőtt, 1–2. Az utolsó percekre beszorítottuk a vendégeket, persze előtt így nagy területek adódtak, azaz tudtak kontratámadásokat is vezetni. A felívelt labdákból adódtak lehetőségeink, de az utolsó passzok nem sikerültek, így keserű vereséggel indítottuk a tavaszt.

Amit elterveztünk a meccs első időszakára, azt meg is tudtuk valósítani. Többet birtokoltuk a labdát, alakítottunk ki helyzeteket és be is találtunk. Az I. félidő második felében aztán sajnálatos módon elveszítettük a fonalat. Inkább a várdaiaknál volt a labda: ők előreívelték azokat a csatársorukhoz, akik eléggé veszélyesek voltak. Meg-megvertek bennünket, és ki is egyenlítettek. Szünet után aztán megint mi domináltunk, jó néhány lehetőséget is kidolgoztunk – ezeket azonban ki is hagytuk. A futball pedig megbüntetett bennünket, egy felesleges szabálytalanság utáni szabadrúgásból újabb gólt kaptunk. A hozzáállással végig, a játékkal nagyrészt elégedettek lehetünk. Építjük tovább a csapatunkat, látjuk, hogy miben kell fejlődnünk és szerdán már itt is lesz a következő feladat előttünk

– nyilatkozta Németh Richárd.