Kár az utolsó félóráért

Kár az utolsó félóráért

A találkozó 55. percében még 2–2-es döntetlenre állt az Újpest otthonában U17-es csapatunk. A végjáték azonban a frissebben mozgó hazaiaknak sikerült jobban, akik végül 5–2-re nyertek.

Újpest FC U17 – Illés Akadémia U17 5–2 (1–1)
Illés Aka. U17: Kovács M. – Halász, Nagy B., Nagy R. H. – Szvoboda, Mozsár, Göndör, Bolla B., Mohos – Udvardi, Ötvös. Cserék: Olasz B. – Pruska, Bonyhárd, Varga D., Zsédely, Kovács B., Stifter, Máyer G. Vezetőedző: Kovács László.
Gólszerzők: Göndör (30., 0–1), Ötvös (55., 2–2)

Annak ellenére is jól indították a derbit Kovács László és Nagy József tanítványai, hogy kemény munkából, picit fáradtan, fásultan érkeztek a mérkőzésre. Akadémistáink sok lehetőséget dolgoztak ki a találkozó elején, melyek közül egyet a 30. percben ki is használtak. Ekkor Göndör Alex vette be jó 20 méterről a hazaiak kapuját. Sajnos az előnyt nem sikerült a szünetig megtartani, mivel az újpestiek egy szabadrúgást követő fejesgóllal egyenlíteni tudtak.

Szünet után újabb találatot értek el a lila-fehérek, de szerencsére erre még válaszolni tudtunk: Ötvös Gábriel zörgette meg a hálót. A sok cserének köszönhetően a folytatásban már nem volt annyira gördülékeny a mieink játéka, melybe sok egyéni hiba is csúszott, amit könyörtelenül kihasználtak a házigazdák, akik végül 5–2-re nyertek is.

Sok ilyen mérkőzésre van szükségünk a fejlődéshez. Az első félidővel elégedett voltam, talán picivel többet is kaptam a srácoktól, mint amennyit vártam. Szünet után sokat cseréltünk és ekkor már lényegesen több hiba is csúszott a játékunkba. Ez nem is csoda, mivel kemény felkészülési időszak közepén járunk

értékelte a látottakat Kovács László vezetőedző.