Kállai Kevin hetek óta komoly munkában

Kállai Kevin hetek óta komoly munkában

Az Illés Akadémia 2002-es korosztályának tagjai alaposan kiveszik részüket a felkészülésből.

 

A koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet enyhülésével, a negatív tesztek után májusban folytatódott a munka az Illés Akadémián. Mérkőzésekre nem kellett készülniük a növendékeknek, hiszen a Magyar Labdarúgó-szövetség döntése értelmében az utánpótlás-bajnokságok nem folytatódhattak.

Az edzések azonban igen: előbb csak óvatosan, aztán kicsit komolyabban. Öt hétig jártak tréningre a fiúk, most pedig többségük pihenőn van. A 2002-es korosztályból öten: Schuszter Ronald, Szalay Szabolcs, Auer Ákos, Debreceni Zalán és Kállai Kevin azonban az U19-es edzéseket követően sokat nem pihenhetett. Múlt szerdán a Szombathelyi Haladással kezdték meg a felkészülést az augusztus 2-án rajtoló Merkantil Bank Ligára.

A szélső Kállai Kevin így látta az elmúlt heteket:

Valóban elmondhatjuk, hogy sok pihenőnk nem volt. Májusban az U19-es csapattal edzettünk öt hetet. Pár nap szünet után pedig hárman is lehetőséget kaptunk, hogy részt vegyünk a Haladás tréningjein. Felkészülési időszakról van szó, így a hét végére már azért fáradtak a lábak, de bírjuk, mert bírni akarjuk és bírni is kell. Kemény és pörgős tréningeket tart Mátyus János és Felipe Matos, amit old azonban a remek hangulat. A hosszútávú futások mellett ma volt egy kétkapus játék, amin góllal és gólpasszal is jeleskedtem – szeretném elérni azt, hogy ez a forma sokáig kitartson és a keret tagja lehessek.