Jó mérkőzést játszottunk Szlovéniában

Jó mérkőzést játszottunk Szlovéniában

U15-U17-es leány vegyes csapatunk jó játékkal, egygólos vereséget szenvedett Radomljéban.

ZNK Radomlje U15-U17 – Illés Akadémia-Viktória FC U15-U17 3–2 (1–0)
Illés Akadémia-Viktória U15-U17 (I. félidő):
Spilenberg M. – Lakatos L., Sarang R., Hajdú P., Farkas B. – Alasz H., Czeglédi B., Simon E. – Csombor L., Nagy B., Kardos Zs. Cserék: Harmath R., Babos H., Giczi L. Vezetőedző: Luki András.
II. félidő: Spilenberg M. – Németh Z., Sarang R., Farkas B., Szabó F. – Simon E., Hajdú P., Harangi L., Csejtei E. – Csombor L., Mesterházy I. Vezetőedző: Győrffy Mátyás.

U15-ös korosztályunkat is megtizedelte az utóbbi hetekben a betegség, így akár azt is mondhatjuk, annak is örülni tudunk, hogy a lányok meccset játszhattak. Ezzel együtt, a bepótolandó edzések és a felkészülés hagyott kívánni valót a játékukon. Sok a javítandó az erőnléten és át kell ismételni az ősszel elsajátított taktikai elemeket. Szegény embert az ág is húzza, Tóth Lili és Varga Zsófia szeretett volna ugyan pályára lépni Szlovéniában, de a bemelegítés során kiderült, hogy váltani kell, a Sarang-Hajdú belsővédő-páros kezdi a mérkőzést.

A csapat nehezen találta a mérkőzés ritmusát. Bár Luki András elképzelése az volt, hogy nyomást gyakorolva az ellenfélre, minél többet a szlovén csapat térfelén tartsuk a labdát – ebből azonban most kevés valósult meg. Egy szöglet nyomán kapott csapatunk egy elkerülhető gólt is – igaz, kétszer sikerült a mieinknek is helyzetet kialakítani, de a szünetig nem tudtunk egyenlíteni.

A második félidőben pályára lépő – két fiatallal kiegészülő – U17-eseink jó tempót diktáltak, magasan védekeztek, letámadták ellenfelüket. Két remek bombával, Simon Enikő szép átlövésével és Csejtei Emília szabadrúgásával sikerült a maguk javára fordítani a mérkőzést. Igaz, a hajrára elfáradó játékosok technikai és koncentrációs hibákat vétettek, ezek közül pedig kettőt ki tudott használni az ellenfél, és megnyerte a mérkőzést.

Erőben még nem tartunk ott, ahol szeretnénk és a taktikai elemek közül is jópárat át kell vennünk újra. Ha az ellenfél jobbnak is bizonyult, nem vallottunk szégyent, és fontosnak tartom, hogy végre mérkőzést tudtunk játszani. A pozitívumok közé tartozik, hogy három fiatal, az U14-es csapatban szereplő játékos, Harmath Ramira, Babos Hanna és Giczi Lili bemutatkozhatott közöttünk, a nagypályás futballban, gratulálok nekik, ügyesen játszottak

– mondta Luki András.

Folyamatosan diktáltuk a tempót, helyzeteket alakítottunk ki, eredményesek tudtunk lenni, de a hibák megbosszulták magukat. Ebben is fejlődnünk kell, közelebb kerülni a felnőtt futballhoz és látni, hogy az ellenfelek kihasználják, ha hibázunk. Ha nem is sikerült nyerni, a mérkőzés alapján azt mondom, sikerült előbbre lépni

– értékelt Győrffy Mátyás.