Jó iramú meccsen kapott ki az Illés Akadémia U12

Jó iramú meccsen kapott ki az Illés Akadémia U12

Csak egy alkalommal tudtuk mattolni a remekül védő egerszegi kapust.

ZTE FC U12 – Illés Akadémia U12 6–1 (1–1, 1–0, 2–0, 2–0)
Illés Aka. U12:
Hajba – Reiber, Székely, Győrvári – Lakatos, Módly – Németh B., Mihók, Bock. Csere: Szalma, Szakács, Orbán. Vezetőedző: Tóth Zsolt.
Gólszerző: Mihók (3., 0–1)

A rajtot jól kapta el a csapatunk, és egy szép akció végén Németh Barnabás passzát Mihók Martin vette át remekül, góljával mi kerültünk előnybe. Sajnos azonban hamar jött az egyenlítés, egy szöglet után talált a ZTE a kapunkba. Ezek után változatos, jó színvonalú futball alakult ki. A rövid szünet után megmaradt a nagy iram, inkább mi voltunk mezőnyfölényben, mégis a hazaiak tudtak betalálni. Mi ezek után még inkább fokoztuk a nyomást, Orbán Roland fejjel és lábbal is próbálkozott, Lakatos Krisztián löketénél szintén a hazai kapus hárított bravúrral. Ami a Zete kapujánál kimaradt annál sokkal kisebb lehetőségekből ők betaláltuk: elkerülhető, ide-oda pattogó labdák után szerezték góljukat. A sok cserével rendelkező hazaiak erővel jobban bírták, így meg is nyerték a mérkőzést.

Gyorsan megszereztük a vezetést egy labdaszerzést követően, majd hamar jött az egyenlítés. Ez nem törte meg a csapatomat. Jó iramú, élvezetes meccset láttam. Egy újabb pontrúgás után kerültek előnybe megint a hazaiak. Fokoztuk a tempót, ám a kapusuk bravúrosan védett. Ebbe az iramba talán egy kicsit mi bele is fáradtunk. A friss hazaiak fölénk kerekedett az utolsó negyedben, és be is tudták biztosítani a győzelmüket. Az első 40 perc jól nézett ki, nyomás alatt tartottuk a hazaiakat – sajnos csak egy gólt tudtunk szerezni. Az utolsó negyedre a sorcserés egerszegiek minőségi futballal rukkoltak ki. Függetlenül attól, hogy szűk a keretünk, ha az alapelveink szerint játszunk, és a futballunkat 80 percig ki tudjuk tolni, ilyen minőségben és intenzitásban, akkor annak – hiszem és vallom – meg is lesz eredménye

– nyilatkozta Tóth Zsolt vezetőedző.