Izgalom, sok gól, döntetlen

Izgalom, sok gól, döntetlen

A zöld-fehér nyugat-dunántúli összecsapás 3–3-mal zárult.

ETO FC U17 – Illés Akadémia U17 3–3 (1–2)
Illés Aka. U17:
Kovács M. – Frák, Halász, Kovács B., Göndör (Stifter)– Mozsár, Nagy B., Bolla B. (Nagy H.) – Szvoboda (Katona), Udvardi (Pruska), Mayer. Vezetőedző: Kovács László.
Gólszerzők: Bolla B., Udvardi, Katona

Az U17-esek között elkezdődtek a „felsőházi” küzdelmek, azaz az „A”-csoport, ahol a Kovács László vezette Illés Akadémia hét ellenféllel küzd meg a bajnoki címért: az ETO-val, a Ferencvárossal, a Puskás Akadémiával, az MTK-val, a Honvéddal, a Vasassal és a Debrecennel. A mieink indulnak „pályahátrányból”, hiszen az őszi teljesítmény alapján hozott pontunk nincsen. Az első találkozó – ami a küzdelemsorozat első meccse is egyben – a Győr–Szombathely-ütközet: és ez valóban az volt, igazi támadófoci, jó szellemű játék és helyenként magas színvonalú meccs. A mieink jutottak előnyhöz: egy nagyszerű labdaszerzés után Bolla Bálint lépett ki a védők között, és szép mozdulattal a kapus felett a hálóba emelet, 0–1. Hamar jött az egyenlítés: büntetőből voltak eredményesek a győriek. Mégis mi mehettünk előnnyel a szünetre: remek középpályás-bemozgással Nagy Benjámin ugratta ki Udvardi Ádámot, aki higgadtan értékesítette a lehetőséget, 1–2.

A fordulást követően a győriek találata következett: lemaradtunk egy érkezőről, aki nem hibázott, ismét döntetlenre módosítva az állást. A csereként beálló Katona István óriási találatával megint mi vezettünk: a center visszavette a labdát a jobbjára, és 13 méterről úgy lőtt a felső sarokba, hogy az a kaputartó vason pattogott, 2–3. A hazaiak azonban ekkor sem adták fel, harmadjára is egyenlíteni tudtak: egy oldalszabadrúgás után szerezték meg harmadik góljukat, kialakítva a 3–3-as végeredményt.

Egymással és a nagy széllel is megküzdöttek a csapatok, óriási csata zajlott a pályán, mindkét együttes kitett magáért. A mieink ebben a 2021/2022-es kiírásban egyszer sem kaptak három gólt (kettőt is csak egyszer, a Honvédtól), így a mai a védelem kritikája – viszont támadásban remek dolgokat produkáltak a mieink – ez pedig a csatárszekció dicsérete.

A nagy szélben lejátszott mérkőzésen a csapatok támadólag léptek fel, és ezért a kapuk sokat voltak veszélyben. Ezekből mindig mi kerültünk előnybe. A támadójátékunk elfogadhatóan működött, viszont a pontrúgások elleni védekezésnél sok hibát vétettünk, ezáltal sok lehetőséget biztosítottunk az ellenfélnek. A második félidő is hasonló szinten pörgött: mi játszottunk széllel hátban, ami által ismét előnybe jutottunk, de egy felesleges fault utáni oldalszabadrúgást után megint ikszre alakult az eredményt. Az összkép alapján reális a döntetlen. Győrben rúgtunk hármat, ami nagy teljesítmény, viszont még egyszer sem kaptunk három gólt ebben a kiírásban. Amennyit előreléptünk a támadójátékban, annyit visszaléptünk a védekezésben, ennek ellenére elégedett vagyok

– mondta Kovács László a mérkőzést követően.