Isten éltessen sokáig, Martin!

Isten éltessen sokáig, Martin!

Ma ünnepli 17. születésnapját Halász Martin.

A vajdasági Zentán született 2005. január 20-án. A szerb-magyar határon fekvő Horgoson kezdett el futballozni, majd tizenkét éves volt, amikor a Szeged 2011 igazolt labdarúgója lett. A Grosics Akadémia színeiben játszotta első U14-es találkozóját: csereként állt be a Felcsúton megrendezett Puskás Akadémia–Grosics Akadémia-mérkőzésen. Összesen 14-szer játszott a 2017/2018-as bajnokság során. 2018-tól 2020-ig a szegedi másodosztályú csapatban futballozott: U14-től U16-ig összesen 45-ször, 19 gólt elérve. A 2020/2021-es kiírásban már az országos bajnokságban játszhatott, 22 meccsen kapott lehetőséget. Az elmúlt nyáron került Szombathelyre. Az Illés Akadémia színeiben 2021. augusztus 28-án debütált, a Vasas elleni idegenbeli meccsen. Azóta összesen 10-szer ölthette magára a zöld-fehér mezt.

Martinról vezetőedzője, Kovács László adott jellemzést:

Nyáron igazoltuk Szegedről. Nagyon jó adottságai vannak, gondolok itt a fizikális mutatóira és rúgótechnikájára, amit belső védő pozícióban remekül kamatoztat. A mentális képességeit már “elfogadják a többiek is”! Amennyiben dinamikája kellő mértékű fejlődést mutat, akkor jó játékos válhat belőle.