Győztes U14-es évnyitó

Győztes U14-es évnyitó

A kombinatívabban játszó csapat tudott nyerni.

Illés Akadémia U14 – Lurkó UFC U16 2–1 (0–0)
Illés Aka. U14:
Őri K. – Kiss B., Markó, Kelemen, Molnár L. – Hende, Söptei, Krone – Tóth E., Haág, Virág. Cserék: Nyári, Kálócz, Papp M. Vezetőedző: Szűcs János.
Gólszerző: Söptei (54., 11-esből, 1–0; 58., 2–0)

A keddihez hasonlóan a szerdai nap is a játékvezetői vizsgára készülőkről szólt, hiszen ezen a mérkőzésen az Illés Akadémia U17-esei működtek közre – hozzátennénk: közmegelégedésre.

Szűcs János együttese elsősorban átlövésekkel operált az első játékrészben, ám ezek nem vezettek eredményre. A sokat passzoló csapatunk igyekezett megbecsülni a labdát a fizikálisan jóval erősebb Lurkó ellen, így egy változás összecsapás alakult ki. A fordulást követően már a támadózónában is jóval többször alkalmazták a zöld-fehérek a letámadást, illetve pontosabb indítások érkeztek a védelem mögé, amelyek végén kétszer is büntetőhöz jutottunk. Az elsőt magabiztosan értékesítette Söptei Bálint, míg a másodiknál hárított a kapus, ám a kipattanó éppen az ítélet-végrehajtó elé került, aki közelről nem is hibázott. A végén egy, a jobb oldalunkon érkező támadás végén betaláltak a zöld-feketék, így a mérkőzést 2–1-re nyerték meg Hende Dánielék.

Gyakorlatilag két évvel idősebb korosztállyal találkoztunk ma, ennek ellenére, mi a saját játékunkat szerettük volna játszani. Azaz, nyomást gyakorolni, magasan letámadni, ami jól is működött, hiszen inkább a Lurkó térfelén folyt a játék. Sok labdát szereztünk, és jól kombináltunk a támadóharmadban. A felkészülés elején vagyunk, ám elégedett lehetek a srácokkal. A második félidőben két gólt szereztünk – igaz, mindkettőt 11-es előzött meg – ám mindkettő teljesen jogos volt, és el is kellett jutni azokig a szituációkig. Többeket más posztokon is kipróbálhattam ma, ekkor a középpályán több labdát adtunk el, aminek nem örültem, de összességében egy nagyon hasznos mérkőzésen megérdemelten győztünk

– mondta Szűcs János a meccs után.