Isten éltessen sokáig, Gergő!

Isten éltessen sokáig, Gergő!

Pljesovszki Gergő ma ünnepli 16. születésnapját.

Gergő Mezőtúron született 2007. július 29-én. Törökszentmiklóson kezdett el focizni, még 6 éves kora előtt. U12-től U14-ig 63 mérkőzésen 17 gólt szerzett, majd Kecskemétre került. Itt az U15-ösök között 21 találkozón 10 gólt ért el, sőt, az U16-os korosztályban is bemutatkozhatott, ahol 3/1-es mutatóval bírt. Tavaly nyáron került az Illés Akadémia kötelékébe. A Kelen SC elleni 2022. szeptember 3-i bajnokin debütált csapatunkban: a II. félidőre állt be csereként, 4–1-re győztünk. Első gólja rögtön három pontot ért: az Ikarus ellen a 85. percben talált be Gergő, ezzel 1–0-ra nyertünk. A mai napig 24 mérkőzést játszott zöld-fehérben és az említett 1 gól fűződik a nevéhez.

Játékosunkról Sátori Barnabás, Gergő korábbi vezetőedzője adott jellemzést:

Átlag feletti gyorsasággal és remek lövőtechnikával rendelkezik. Meglátásom szerint további fejlődésre van még szüksége a kombinációs játékban és a „kudarcok” feldolgozásában, bízom benne, hogy minél előbb előrelép ezeken a területeken.